Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.87
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: BKK

BKV: drasztikusan csökkent a buszvezetők száma a nyáron

Bolla Tibor vezérigazgató arról számolt be, hogy augusztusban lelassult a tendencia, így szolgáltatás korlátozására nincs szükség. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerint a kormány azért nem segíti ki az önkormányzatokat olcsó paksi árammal, mert az önkormányzatiság teljes felszámolását szeretné bevégezni.

A BKV-nál ugyan van létszámhiány, de az nem éri el azt a mértéket, hogy bármiféle szolgáltatás korlátozására szükség lenne, a társaság energiaköltsége a tavalyihoz képest a duplájára nőtt, jövőre pedig meg is háromszorozódhat, a 3-as metró teljes vonalán 2023 második negyedévében indulhat majd meg a forgalom – mondta el a BKV vezérigazgatója budapesti háttérbeszélgetésen.

Bolla Tibor közölte, a nyár folyamán olyan drasztikusan csökkent az autóbuszvezetők létszáma, hogy ha a tendencia folytatódott volna, akkor akár az a szolgáltatás korlátozását okozhatta volna. Ugyanakkor augusztusban ez a tendencia lelassult, és ha nem csökken tovább a járművezetői állomány, akkor zavartalanul fenntartható a szolgáltatást - mondta.

Hozzátette:

a BKV-nál 9500-an dolgoznak, jelenleg több mint kétszáz dolgozó hiányzik.

Az energiabeszerzésekről szólva Bolla Tibor elmondta, a BKV minden energiafajtát piaci áron vásárol, éves szerződésük van villamos energiára és gázra. Villamos energiát - a mostani árakhoz képest - "nagyon jó áron" vásárolnak - jegyezte meg.

Megjelent hírekre reagálva elmondta, a jövő évre vonatkozóan nem igaz az, hogy nem akarnak villamos energiát szállítani a BKV-nak. Nem azért lett eredménytelen a tender, mert nem volt ajánlat, hanem azért, mert volt benne egy maximum ár, és ez az emelkedések miatt csak az 50 százalékát tette ki a mostani piaci árnak - mutatott rá.

Bolla Tibor közölte, kiírnak egy újabb tendert, és úgy gondolják, hogy biztosan kapnak majd ajánlatot. Ugyanakkor már

nem éves, hanem negyedéves beszerzésekre írnak ki tendert, mert ha konszolidálódik a helyzet nem akarják a mostani magas áron egy évre lekötni a villamosenergia beszerzését.

Felvették a kapcsolatot a MÁV-val azért, hogy esetleg egy közös beszerzést folytassanak le - mondta.

Közölte azt is, hogy gázra jövő őszig van aláírt szerződésük, és itt nem okoz semmi gondot a beszerzés.

A társaság éves teljes energiaköltsége

  • tavaly mintegy 20 milliárd forint volt,
  • idén megközelíti a 40 milliárdot, és ha maradnak a jelenlegi árak, akkor
  • jövőre 65-70 milliárdra nőhet

- mondta Bolla Tibor.

Szólt arról is, a 3-as metró esetében jelenleg nincsen alkatrészhiány, jövő nyárig egészen biztosan nem lesz gond ugyanakkor dolgoznak azon, hogy az orosz beszerzési forrásokat más úton kiváltsák.

Közölte, a BKV többféle jogcímen érvényesíti követelését az orosz Metrovagonmasszal szemben, nem mondanak le semmiféle követelésről.

Peresítették a követelésüket, és ez már több mint 23 millió euró tesz ki.

Továbbá az összes bankgarancia lehívását elindították, 13 tényleges lehívása megtörtént 3,5 millió euró értékben - mondta el Bolla Tibor.

Kitért arra is, hogy a BKV üzleti tervébe bele van építve egy 14 milliárd forintos energiaár-kompenzáció, az ügyben a főváros tárgyal a kormányzattal. Ez az összeg egyébként - az áram kivételével - már nem is fedezi energiaköltségeiket - jegyezte meg a vezérigazgató.

Közölte, vizsgálják, hogy tudnak télen kevesebb energiát felhasználni fűtésre. A BKV székházának felfűtése idén 160-170 millió forint lenne, ez az összeg tavaly 22 millió forint volt. Vizsgálják azt is, hogy lehet-e épületrészeket, vagy esetlegesen időszakosan az egész épületet lezárni és máshonnan ellátni a feladatokat - mondta Bolla Tibor.

Közölte azt is, jövő év második negyedévében a 3-as metró teljes vonalán megindulhat a forgalom.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes kérdésekre válaszolva arról beszélt, a közösségi közlekedés alapvető problémáját nem az energiaválság okozza, hanem az, hogy annak fenntartása "nem áll biztos lábakon".

Az állam "apránként kivonult" a főváros közösségi közlekedésének finanszírozásból:

a nagyjából 200 milliárdos kiadásból

  • 12 milliárdot vállal az állam,
  • az utasoktól nagyjából 50 milliárd forintot folyik be, míg
  • az összes többit a fővárosnak kellene "beletenni"

- mondta, hozzátéve, hogy ezzel nem lenne baj önmagában, de a főváros adóbevételei "nem maradnak a városban, hanem az államkasszába folynak".

Tüttő Kata azt mondta:

a helyben maradó iparűzési adó még a közösségi közlekedés fenntartására sem elég.

A villamosenergia kapcsán a főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy Budapesten a jövőre is lesz közvilágítás, járni fognak a villamosok és a metrók, ugyanakkor - úgy fogalmazott - "van egy olyan típusú félelme, hogy a magyar kormány azért nem segíti ki az önkormányzatokat olcsó paksi árammal, mert az energiaválság árnyékában az önkormányzatiság teljes felszámolását szeretné bevégezni".

Héri József, a BKV Metró Üzemigazgatóság vezetője kérdésekre válaszolva elmondta: a 3-as metróvonalon január 21-i éjszakai balesetben megsérült kocsik közül az orosz szakemberek felmérése szerint egyet biztosan selejtezni kell. Az érintett kocsik javítása várhatóan októberben kezdődik majd Magyarországon - közölte.

Elmondta azt is,

a kocsik rozsdásodásának "felszámolása megállt",

nincsenek még meg a szükséges szerződések, valamint jelenleg nincs is itt szerelő Oroszországból.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×