Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.11
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
A zöldmezős beruházásként valósuló dél-budai centrumkórház helyszíne, az M7 és az M1 autópálya közös szakasza melletti Dobogó nevű terület 2018. július 31-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Bejelentés a Dél-Budai Centrumkórház ügyében

Nagy a munka azért, hogy megépülhessen a szuperkórház.

A kormány továbbra is elkötelezett a Dél-budai Centrumkórház megvalósítása iránt - hangoztatta Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott a Magyar Nemzetnek.

A szombati lapszámban megjelent interjúban Bedros J. Róbert úgy fogalmazott, hogy elképesztő munkát végeznek a szuperkórházként is emlegetett intézmény megépítéséért.

Azt mondta, hogy időarányosan halad a tervezés, amelyen több mint 250 ember dolgozik.

Az 1200 ágyas Dél-budai Centrumkórház Magyarország egyik legbonyolultabb és legmodernebb létesítménye lesz - hangoztatta az intézményért felelős miniszterelnöki megbízott.

Közölte, hogy körülbelül 5 futballpályányi alapterületet foglal majd el az épület, amelyben 1,2 millió embert fognak ellátni.

"Ráadásul a rendkívül komplex intézmény szerves egészként működik majd, integrált területekkel. Mindig elmondom, hogy már a tervezés során is emberéletekről van szó, ezért nem engedem, hogy bárki kapkodjon" - jegyezte meg.

Hozzátette, hogy lassan a végéhez közeledik az épület tervezése, alakul a belső építészeti terv. Jó ütemben halad a kórház üzemeltetésének műszaki tervezése.

Bedros J. Róbert kiemelte: minden fontos szakterületről orvosszakértők dolgoznak együtt a gyógyításhoz szükséges műszerek, berendezések tervein, elhelyezésén, kapcsolatán a kórház épületével. Gyorsan halad a telek gondozása és előkészítése az építkezés fogadására, eddig minden feladatot - beleértve a szükséges biztonsági vizsgálatokat és az engedélyek beszerzését - el tudtak végezni.

A miniszterelnöki megbízott azt mondta, hogy mivel egyelőre a tervezés fázisában vannak, a háborús infláció és az energiaválság nem akadályozza a munkát.

"Biztos vagyok abban, hogy mire az építkezés elkezdődhet, addigra ezeket a problémákat a kormány megoldja.

Ez egy nemzetgazdasági szempontból kiemelt állami beruházás, a kezdetektől minden támogatást megkaptunk a kormánytól, amely továbbra is elkötelezett a Dél-budai Centrumkórház megvalósítása iránt" - jelentette ki Bedros J. Róbert.

Jelezte, hogy az intézmény kiemelt sürgősségi központ lesz, amely a bonyolult és nagy erőforrásigényű ellátások szervezésé­ben a legmagasabb szintet jelenti.

Egyrészt a súlyos, akut esetek élveznek elsőbbséget, ezért a létesítmény működésében kitüntetett helyet foglal majd el a sürgősségi betegellátás. A másik kiemelt terület a bonyolult, sokszor több orvosi szakma együttműködését a legmagasabb szinten feltételező, komplex kórházi ellátás, például a daganatsebészet lesz. Mindemellett az intézmény kiterjeszti és megerősíti a térség rendkívül szűkös és nehezen elérhető gyermekgyógyászati ellátását - sorolta.

A miniszterelnöki megbízott azt mondta, hogy az elsődleges a beteg érdeke, akinek "meg kell fogni a kezét".

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×