Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Forrás: Facebook/Karácsony Gergely

Ukrajnai menekülteket segítő információs központot nyitott Budapest

Karácsony Gergely szerint a főváros eddig is és ezután is kiveszi részét az ukrajnai háború elől menekülők megsegítéséből.

Karácsony Gergely a belvárosi Bárczy István utca 1–3. szám alatti Budapest Helps információs és közösségi központ megnyitásán kifejtette: az ukrajnai háború mindenkit új helyzet elé állított, és mindent meg kell tenni azért, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsák a krízis elől menekülőknek.

Jelezte, hogy a főváros a kezdetektől kiveszi a részét a menekültek segítéséből, szállással, étkezés biztosításával, információ adásával.

Úgy folytatta, szembesülni kell azzal a kihívással, hogy a nemzetközi szervezetek becslése szerint sokkal több ukrajnai menekült tartózkodik Budapesten, mint amennyit "hivatalosan látunk" az intézményeiken keresztül.

Ez a központ eligazodást nyújt az itt tartózkodó menekülteknek

– mondta, egyben megköszönte a nemzetközi partnerszervezetek szakmai segítségét.

"Budapest befogadó város, a béke és a szolidaritás szigete egy borzasztó világban, és szeretnénk megmutatni, hogy a főváros helytáll a nehéz helyzetben lévők segítésében" - tette hozzá Karácsony Gergely.

Muriel Tschopp, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) regionális operatív vezetője arról beszélt, hogy ez a központ az UNHCR és a fővárosi önkormányzat együttműködésében jött létre.

Az ukrajnai háború kétszáz napja tart,

és eddig 13 millió embernek kellett elmenekülnie otthonából. Közülük hétmillióan belső menekültnek számítanak, hatmillióan pedig el is hagyták Ukrajnát - mondta.

Sok embernek van szüksége segítségre, a gyerekeknek iskolába kell járniuk, a felnőtteknek szállást és munkát kell keresniük. Ez a központ ebben nyújt segítséget – ismertette.

Muriel Tschopp hozzátette: a központ szeretne egyfajta hídszerepet is betölteni az ukránok és a magyarok között.

A szakember ugyanakkor azt is mondta: bízik abban, hogy erre a központra nem lesz sokáig szükség, és a háború után mindenki hazatérhet Ukrajnába.

Bagaméri Dániel, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) Magyarország vezetője arról beszélt, hogy a humanitárius krízishelyzet nemcsak a számokban jelenik meg, hanem a menekülők összetételében is, hiszen nagyon sok nő és gyerek, idős vagy mozgáskorlátozott ember hagyta el hazáját.

A humanitárius szükségletek nagy része a helyi önkormányzatokra hárul,

Budapest szerepe nagy, hiszen a felmérésekből látszik, hogy Európában Budapest a harmadik leggyakoribb úti cél Prága és Varsó után a menekülteknek – mondta.

Beszámolt arról, hogy az együttműködés keretében egyrészt a lakhatásban tudnak segítséget nyújtani: eddig saját, illetve partnereik szállásain, továbbá egy szálláshely-közvetítő cég közreműködésével 30 ezer éjszakára adtak szálláshelyet a menekülteknek Budapesten.

Segítségnyújtásuk másik markáns területe a menekültek ellátása naprakész információval. Leggyakrabban az oktatás, a legális munkavállalás és tartózkodás feltételeiről érdeklődnek -– mondta Bagaméri Dániel.

A Budapest Helps információs és közösségi központ hétfőtől-szombatig, reggel 8 és 20 óra között, igény szerint 21 óráig lesz nyitva.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×