Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Beautiful pregnant woman eating ice cream
Nyitókép: knape/Getty Images

Körkép - Így zajlanak a szülések Magyarországon

Egy, a KSH által készített kutatásban 8287 édesanyát kérdeztek többek között a szülés előtti és a családdá válás első időszakáról.

A várandósság átlagosan 126 ezer forintba került, a babafelszerelésekért átlagosan 180 ezer forintot fizettek a családok, de a ráfordítás az első gyermek esetében az átlagban szereplő összeghez képest jelentősen magasabb. Az átlagnál azok az anyák is jóval többet költöttek, akik magán-várandósgondozásban vettek részt. A magánkórházi szülések átlagköltsége 534 ezer forint volt, de az állami kórházban lezajlott szülések is – átlagosan 98 ezer forintos – költségvonzattal jártak – összegzi a KSH által készített Kohorsz ’18 elnevezésű kutatást a Magyar Nemzet, aminek alapját a 2018 és 2019 között Magyarországon született gyermekek adják.

A felmérés szerint a kisgyermeket nevelő családoknak mindössze 5,4 százalékát teszik ki az igen kedvező jövedelmi helyzetben lévők. Ennél jóval magasabb, 28 százaléknyi az aránya azoknak, akik a szokásos kiadásokat könnyen, 38 százaléknyi pedig azoké, akik viszonylag könnyen tudják fedezni. A megkérdezettek egynegyede nyilatkozott úgy, hogy kisebb nehézségek árán tudja fenntartani magát. A kutatásban részt vevő anyák válaszai alapján a kisgyermekes családok 6 százaléka él nehéz anyagi körülmények között.

A családok 59 százaléka részesül gyermekgondozási díjban (gyed), 35 százaléka vesz igénybe gyermekgondozást segítő ellátást (gyes), míg 24 százaléka csecsemőgondozási díjat (csed) kap. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt a családok 14 százaléka, míg tartósan beteg, illetőleg súlyosan fogyatékos gyermek után járó emelt összegű családi pótlékot öt százalékuk vesz igénybe.

A vizsgálat részletesen foglalkozik a szülés módjával és annak körülményeivel is.

A kismamák 57 százaléka természetes úton, míg 43 százalékuk császármetszéssel szülte meg gyermekét.

Bár a császármetszések növekvő aránya világtendencia, ám egészségügyi szempontból a magas hazai arányszám semmiképpen sem kedvező – jegyzi meg a lap.

Mások mellett az is kiderült, hogy az édesanyák 97,6 százaléka állami fenntartású kórházban vagy klinikán szült, míg a nők 1,8 százaléka jelölt meg magánkórházat a szülés helyeként. Mindössze 35 fő nyilatkozott arról, hogy otthon, és tizenketten mondták azt, hogy egyéb helyen – mentőautóban vagy autóban, autópályán – hozták világra gyermeküket.

Az átfogó tanulmányból kiderül, hogy a szülés során a kismamák több mint 41 százalékánál történt valamilyen beavatkozás, illetve hogy az apák 56,7 százaléka volt bent szüléskor. A szülés az anyák kétharmadának egyértelműen pozitív élményt jelentett, ugyanakkor minden tizedik szülő nő negatív élményként élte meg.

A tanulmány részletesen foglalkozik a szülést követő időszakkal is.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×