Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Pier and houses on the Lake Ferto
Nyitókép: GaborBalla / Getty

Leáll az építkezés a Fertő tónál

A kikötő és a területrendezés már elkészült, de az épületekhez még nem kezdtek hozzá.

Eredménytelenül zárult a Fertő tavi beruházásra kiírt közbeszerzés – írja az Átlátszó. A portál szerint erről csütörtökön jelent meg tájékoztató.

A tervek arról szóltak, hogy a Fertő Part nevű állami beruházás keretében 34 ezer négyzetmétert építenek be a fertőrákosi tóparton, Natura 2000 besorolású területen. Szálloda és motelek, ökocentrum, sportközpont, vitorlásklub és parkoló is szerepelt az elképzelések között.

A kikötő és a területrendezés már elkészült, de az épületekhez még nem kezdtek hozzá. A beruházásért felelős állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Nonprofit Zrt. (SFTFN) tavay novemberben próbált kivitelezőt találni gyorsított eljárásban. A tendert az első felháborodások után visszavonták, majd újra kiírták. Jelentkezni februárig lehetett, de az Átlátszó szerint sokáig nem derült ki, hogy mi lesz a projekttel, felvetődött, hogy a kormány által bejelentett kiadáscsökkentés érinti ezt is.

Az ajánlatok összegzéséről szóló dokumentum szerint a szerződéskötéshez

a szükséges fedezetet nem bocsátják rendelkezésre.

A portál azt írtja, egyes becslések szerint akár 100–200 milliárd forint is lehet(ne) a végösszeg.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×