eur:
394.68
usd:
364.48
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák
Diákok a matematika írásbeli érettségi vizsgán az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézetben 2021. május 4-én. A matematika írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák országszerte. E tárgyból 68 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Horváth Péter az ukrán diákokról: minden segítség jól fog jönni az iskoláknak

A menekült diákok magyar oktatási rendszerbe illesztésének problémáil beszélt a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

Biztosítja a kormány az ukrajnai menekült gyerekek iskoláztatását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca szerint a körzetes óvodáknak és iskoláknak fell kell venni az érintetteket.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter az InfoRádiónak azt mondta: már Nyugat-Magyarországon is egyre többen érdeklődnek az ukrán gyerekek taníttatásáról.

"Ha valaki menekült és tanköteles, őt állami ellátásban is részesíteni kell. Szerdán találkoztam győri általános iskolai vezetőkkel, az ottani intézmények fele jelezte, hogy már volt érdeklődő" – mondta. Voltak olyan diákok, akik tudnak magyarul, de olyanok is, akiknek nincs idegennyelv-ismeretük, csak ukrán nyelven beszélnek, az ő helyzetük nem egyszerű, ukránul beszélő magyar pedagógusok ugyanis nagyon kevesen vannak, arról már nem is beszélve, hogy

eltérő oktatási rendszerből érkeznek, Ukrajnában 10 évig tart az általános iskolai képzés.

Horváth Péter szerint "minden segítség jól fog jönni az iskoláknak". Az első időszakban a gyerekek feladata szerinte egyértelműen a nyelv elsajátításával kapcsolatos – a beilleszkedés –, így tudnak bekapcsolódni a tanulásba, az angol nyelvnél lehet talán a legkisebb probléma.

A helyzetet feloldhatná, ha Ukrajnából pedagógusok is érkeznének, az ő oktatásba való bevonásukra viszont tankerületi források szükségesek. Összevont ukrán osztályok létrehozásáról viszont nincs szó, ehhez komplett ukrán nyelvű tantestület lenne szükséges.

Az Emmi közlése szerint

130 ezer forintos többlettámogatást kapnak azok az iskolák, amelyek délután felzárkóztató foglalkozásokat szerveznek ukrajnai menekült diákok számára.

Hogy ez fejenként vagy intézményenként, illetve mennyi időre szóló kvóta lenne, arról Horváth Péter azt mondta, nincs erről információja, talán fejkvóta lehet, hisz valahová húsz gyerek jelentkezik, valahová kettő.

Aki viszont a diákok közül magyarul jól beszél és végzős iskolás, még az is elképzelhető, hogy májusban érettségi vizsgát tud tenni.

"Ez egy olyan különleges helyzet, amelyben megengedhető, hogy az érettségi szoftverbe belenyúljanak az iskolák. Az Oktatási Hivatal ezt lehetővé tudja tenni, kérvényezni kellhet, nincs sok idő" – mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×