Infostart.hu
eur:
354.5
usd:
310.39
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Winter snow
Nyitókép: Andrew Bret Wallis/Getty Images

Kiadták a narancs figyelmeztetést: hóval, ónos esővel rúgja ránk az ajtót a tél – videók

Intenzív havazik Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében; a Közép-Dunántúlon és az Észak-Dunántúlon, valamint Somogy megyében az esőt ónos eső váltotta fel.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, a legtöbb ónos esőre az előrejelzések szerint Veszprém megyében lehet számítani – írja az MTI.

Pécsi Norbert arra is kitért, hogy csütörtök hajnaltól főként Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében hull a hó. Az előrejelzések szerint ezekben a megyékben az éjszakai órákig lehet havazásra számítani.

Hangsúlyozta, hogy társaságuk folyamatosan tisztítja az utakat: 12 órás váltott műszakokban végzik a síkosságmentesítést:

szerda estétől csütörtök reggelig körülbelül 4000 tonnányi sót és mintegy félmillió liternyi kálcium-klorid-oldatot juttattak ki az utakra.

Ugyanakkor a folyamatos havazás miatt vannak még olyan mellékutak, amelyeken téliesek az útviszonyok – hívta fel a figyelmet a szakember.

Narancs figyelmeztetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb tájékoztatása szerint kikerült a narancssárga, azaz a másodfokú figyelmeztetés havazásra, amely szerint csütörtökön az Alpokalja tágabb környezetében akár a 20 cm-t is elérheti, illetve meghaladhatja a lehulló hó mennyisége, de az Észak-Dunántúl más részein is összegyűlhetnek 5 cm-nél nagyobb összegek 12 óra leforgása alatt.

A keletebbre fekvő tájakat délután, a Tiszántúlt este éri el a csapadékzóna, de ott döntően az eső fog dominálni. Ezzel párhuzamosan a vegyes csapadék vonala estére a Duna-Tisza közén jár majd, illetve a Dunántúl nagyobb hányada kifehéredhet.

Élénk, időnként erős lesz a szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 0 és +8 fok között alakul, az Alpokalján lesz a hidegebb. Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet – írja az OMSZ.

Szaporodnak a havas észlelések

Az Időkép összefoglalója szerint is egyre több helyen havazik. Mint olvasható, nyugati városaink már ki sem látszanak a hóból. Mások mellett szép fehéredik Zalaegerszeg, Tapolca, Sopron, Ajka és Szombathely is.

Ágfalván 15 centinél járt a hómennyiség késő délelőtt, Mosonszolnokon pedig már hajnalban elkezdődött a havazás:

Forgalomkorlátozás és lassabb haladás

Az Útinform azt közölte csütörtök délelőtt, hogy Sárvár, Csorna, Székesfehérvár, Kápolnásnyék és Paks térségében ónos esőtől síkosak az utak. A Dél-Dunántúlon szinte mindenhol esik az eső.

A látótávolság a csapadékos területeken csökkent. A Soproni-hegységben, Lenti, Körmend és Hajdúnánás térségében akár 300 méter alá is csökkenhet a belátható út hossza.

Közölték azt is, hogy több baleset is nehezíti a közlekedést Vas megyében, ezért bárhol lehet számítani forgalomkorlátozásra és lassabb haladásra.

Címlapról ajánljuk
Órákon belül lépnie kell a lakosságnak, a vízhálózat összeomlása fenyeget – ezek az érintett települések

Órákon belül lépnie kell a lakosságnak, a vízhálózat összeomlása fenyeget – ezek az érintett települések

Van, ahol a lakosság a figyelmeztetés és a korlátozás kiadása ellenére sem spórol úgy, ahogy kellene, sőt, nőtt a vízfogyasztás. Újabb, súlyosabb korlátozásokat rendeltek el, miután az ivóvíz kifogyott vagy vészesen fogy több, Budapest környéki településen.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×