Infostart.hu
eur:
356.09
usd:
311.91
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Kásler Miklós/Facebook

Kásler Miklós a meghallgatásán: önmagában az ellenanyagszint nem jellemzi a védettséget

Szerdán tartották a parlament népjóléti bizottságában Kásler Miklós éves miniszteri meghallgatását, ahol az Emmi vezetője először beszélt részletesen a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról.

Az ATV beszámolója szerint a tárcavezető közölte, hogy Magyarországon az immunitás két komponensét, a sejtes immunitást és a humorális immunitást az oltások előtt és után 30 nappal, majd a második oltás után 30 nappal és 3 hónap után mérték 4500 ember esetében. „Azt, hogy nem lehet közölni egy hónap után, hogy mi lesz 5 hónap múlva, nagyon szépen kérem, méltóztassanak megérteni” – tette hozzá azzal kapcsolatban, hogy májusban kezdeményezte az immunitás vizsgálatát.

Kásler Miklós szerint 5 hónap elteltével egyértelműen ki lehet mondani azt, hogy a humorális és a sejtes immunitás többé-kevésbé paralel alakul, de nem teljes mértékben. Ez azt jelenti, hogy sem a celluláris immunitás, sem a humorális immunitás önmagában a szervezet védettségi állapotát nem jellemzi. „Tehát tessenek kedvesek befejezni azt az érvelést, hogy ha nincsen ellenanyagom, nem vagyok védett, ha alacsony az ellenanyagom, nem vagyok védett […] Ez tételesen nem igaz” – tette hozzá hangsúlyozva:

mind az 5 vakcina esetében a sejtes és a humorális immunitás is jelentősen emelkedett.

Az mRNS tartalmúaknál (Moderna, Pfizer) elsősorban a humorális immunitás emelkedett gyorsan, míg az összes többinél (vektorvakcinák, illetve Sinopharm) az ellenanyag-termelődés nőtt folyamatosan. „Általában mondom, hogy az mRNS alapú vakcinákra az ellenanyag-emelkedés jellemző, az összes többire pedig a celluláris immunitás kifejezettebb manifesztációja” – fogalmazott.

A miniszter mások mellett azt is megjegyezte, hogy „egyetlenegy adat sincs arra nézve, hogy hol van a humorális immunitásnak az a határa, ami fölött a védettség biztos. Vagy hol van ez a határ sejtes immunitás esetében”. A Sinopharmról megjegyezte, a kínai vakcina nemcsak a tüskefehérje ellen termel ellenanyagokat és biztosít sejtes védelmet, hanem mivel az egész vírus, az összes fehérjekomponens az elölt vírusban benne van, „a védettség sokkal, de sokkal több víruskomponens ellen fejlődik ki”.

Kásler Miklós „értelemszerűnek” nevezte, hogy „ezeket az adatokat nem tudták akkor, amikor elrendelték vagy döntöttek arról, hogy milyen vakcinákat alkalmazzanak”. De mint fogalmazott,

„volt annyi orvosi judiciumuk az addigi ismeretek alapján és elméleti megfontolások alapján, ami nem a jósok, a celebek és mások véleményén alapult,

hanem az ide tartozó országos intézetek, szakmai kollégiumok és azok a dedikált tudósok, virológia ismereteken”. Vagy ha a virológus éppen biológus és nem látott beteget, akkor az ő ismereteit az a klinikus egészítette ki, aki tudta, mi az a citokinvihar – tette hozzá.

Összességében azt mondta: mindegyik vakcina megemeli a védettséget, „majd a védettség csökken”, ezért mindegyik életkorcsoportban át kell oltani az embereket és kezdeményezni kell 3-4 hónap után a harmadik oltást.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Nem csak a gáz ára számít: így kerülhet többe a vállalatok energiafelhasználása

Nem csak a gáz ára számít: így kerülhet többe a vállalatok energiafelhasználása

A gázszámla sok vállalkozás számára továbbra is nehezen átlátható dokumentum, pedig a tételek mögött szigorúan szabályozott díjak, mérési adatok és szerződéses feltételek állnak. Fodor Imre, az MVM üzleti kereskedelmi igazgatóságának kereskedelmi igazgatója a Portfolio energetikai podcastjében, az EnergyTalksban elmondta, hogy a számlák ma már részletesek és informatívak, de a végösszeg megértéséhez érdemes tudni, hogyan épül fel a gázdíj, mit jelent a rendszerhasználati díj, és milyen hatása van annak, hogy egy cég fix vagy indexált áras szerződést köt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×