Infostart.hu
eur:
379.31
usd:
322.22
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Judges gavel and Themis statue.
Nyitókép: Zolnierek/Getty Images

Javulnak a bűnügyi statisztikák, hatékonyabb a felderítés

Harmadára estek vissza a Magyarországon elkövetett bűncselekmények az elmúlt tíz évben – ezt állapította meg egy kutatás. Emellett a felderítések aránya is javult.

Kónya István, az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosának megfogalmazása szerint a kutatásban többről van szó, mint statisztikai adatszolgáltatásról és elemzésről, mert az igazságügyi kormányzat a nemzeti büntetőpolitikának az elmúlt évtizedét, pontosabban a 2010-től eltelt időszakát és annak társadalmi hatását vizsgálta, valamint azoknak a büntető kódexeknek a jogalkalmazási elfogadottságát, amelyek szilárd fundamentumát képezik a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás rendszerének.

A fentiek alapján a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 2009-ben még 375 383 volt, 2020-ban pedig 152 974. Eközben megújult a közigazgatási és polgári anyagi jog és a büntető anyagi jog egésze. A folyamatnak a végére a pontot pedig a büntetőjog reformja adta a büntetőeljárási törvénynek az elfogadásával – sorolta a szakember. Kónya István szerint megállapítható, hogy a büntetőjog megújításával a büntetőpolitika megfékezte a bűnözést, mert

lényegesen kevesebb bűncselekményt regisztrálnak.

Az élet elleni bűncselekmények alakulását illetően például látványos változás történt: az emberölések száma, amibe a kísérletek is benne foglaltatnak, egyharmadára csökkent, de a befejezett bűncselekményeknek a száma még ettől is kedvezőbb, miután száz alatt van 2019-re nézve.

A vagyon elleni bűncselekményeknek ugyanebben az időszakban szintén egyharmadára estek vissza, de igen szembeötlően alakult a rablások száma is, amik a 3100-as értékből 616-ra mérséklődött. Csökkenő tendenciát mutatnak a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények is, és javult a közterületen elkövetett bűncselekményeknek a száma, ami egy évtized alatt 115 ezerről 45 ezerre esett vissza – sorolta a miniszteri biztos. Mi több,

a felderítési arányok is javultak: 38 százalékról közel 70 százalékra az évtized második felére.

Kónya István érdeklődésünkre elmondta: jelenleg is vizsgálat tárgyát képezi, hogy a járvány okán elrendelt korlátozások, jogalkotás, ami többek között a bírói jogalkalmazást volt hivatott segíteni, hogy ezek közül melyek azok a szabályok, amiket a veszélyhelyzet elmúltával is állandósítani lehet. A miniszteri biztos szerint emellett vizsgálódásra érdemes a gyermekkorú sértettek másodlagos viktimizációjának elkerülését szolgáló külföldről származó mintáknak a magyar jogrendbe történő beillesztése, pontosabban tovább finomítása azért, hogy a gyermekkorú elkövetők minél jobban meg legyenek kímélve a büntetőeljárás nehézségeitől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×