Infostart.hu
eur:
354.29
usd:
310.18
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Woman feet on bycikle pedal in sunset light
Nyitókép: Solovyova/Getty Images

Megépült a Budapestet Nagykovácsival összekötő kerékpárút

A fejlesztés Remeteszőlősnek és Adyligetnek is sokat segít, eddig ugyanis a Nagykovácsi régiójából nehéz volt Budapestre kerékpárral eljutni.

Menczer Tamás a Kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén című pályázat részeként megvalósult kerékpárút átadóünnepségén jelezte, hogy a 230 millió forintos kormányzati támogatáshoz Nagykovácsi önkormányzata is hozzájárult 10 millió forinttal.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hozzátette: 2010 óta 1600 kilométer kerékpárút építése valósult meg, és már megvan 2000 kilométer turisztikai út nyomvonalának kijelölése is.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy ha ma valaki Budapesten vagy más nagyvárosban próbál meg közlekedni, akkor "észre kell vennie", hogy a dugók miatt a leggyorsabb közlekedési eszköz a bicikli. Kitért arra is: nem elhanyagolható, hogy a kerékpározással még az egészségünkért is sokat tehetünk egy olyan világban, ahol nehéz időt szakítani a testmozgásra.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×