Infostart.hu
eur:
353.59
usd:
308.72
bux:
142500.8
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Önkéntesek PET-palackokkal töltött zsákokat pakolnak le egy kishajóról a Tisza partján, Tiszaszőlős közelében 2020. november 11-én. A Tisztítsuk meg az országot! programban a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai, valamint a Tiszai PET Kupa önkéntesei takarítják a Tisza-tavat és környékét.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Csak akkor lesz vége a PET-kupának, ha megszűnik az illegális hulladéklerakás

Addig is építgetik az infrastruktúrát a folyók tisztításához - a Tiszán és egyes mellékfolyóin így állnak a munkával. A PET-kupa projektmenedzserét kérdeztük.

Az idei évben a Tisza környékén rendezték a PET-kupa legtöbb fordulóját, ennek során alakult ki a Kiskörei vízlépcsőnél egy kisebb hulladékkezelő központ, amely még sokáig segíti a környezetvédők munkáját - vélekedett Gyalai-Korpos Miklós, a PET-kupa projektmendzsere.

"A Tisza szinte minden egyes szakaszán jártunk, két versenyünk volt már, augusztus elején a klasszikus Felső-Tiszai PET-kupa immár kilencedik alkalommal, és második alkalommal volt PET-kupa júniusban a Tisza-tavon. Egyéb programok keretei között takarítottuk a Tisza egyéb részeit, az árteret. Azt kell mondanom, hogy mindenhol van szennyezés, és létszámfüggő, hogy mennyire sok hulladékot tudunk összeszedni. A leghatékonyabb infrastruktúránk Kiskörén van, ahol a duzzasztónál létesült az első folyómentő központunk, egy komplex hulladékkezelő infrastruktúra" - ecsetelte Gyalai-Korpos Miklós.

Ez utóbbi megvalósításában a vállalati szféra (Coca Cola), a civilek és a kormány, illetve a vízügy is részt vett.

A szerveződés ezt követően a Bodrogra megy, első alkalommal indul Szlovákiából, Zemplénből, három nap alatt jut el Sárospatakig. Idáig csak kenukkal mennek, utána azonban több csapat is csatlakozik, és PET-hajók is részt vesznek az akcióban.

A vízből és az árterekről kihalászott szemét nagy részét újrahasznosításra tudják küldeni – a folyamatnak csak akkor lehet vége, ha megszűnik az illegális hulladéklerakás is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására – mondta Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban.
Még egy hónapig lehet pályázni a Green Awards elismerésekre

Még egy hónapig lehet pályázni a Green Awards elismerésekre

Már ötödik alkalommal rajtolt el a Green Awards pályázat: 2026. szeptember 8-án az ország legjobb „zöld” projektjeit díjazzuk a Sustainable World konferencián összesen már 7 kategóriában. A Green Awards powered by Green Cloud díjakat négy éve indítottuk elsőként útnak, a remek pályázatok beérkezését látva, 2026-ban ismét keressük a leginnovatívabb cégeket, programokat a Green Cloud, az OTP Bank és a Portfolio Csoport közös támogatásával. A díjakra azon vállalatokat, azok képviselőinek a jelentkezését várjuk augusztus 3-ig, akik büszkék a cég tevékenységére, eddigi eredményeire, egy adott programjára, innovációjára vagy személyére. Legyen szó kkv-ról vagy nagyvállalatról, jelentkezzen a vállalat nevében, vagy jelölje partnerét, kollégáját, ezzel is elismerve a fenntarthatósági munkásságát!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×