Infostart.hu
eur:
360.33
usd:
309.37
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke, Genova korábbi érseke (k) szentmisét mutat be az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megnyitóján a Hősök terén 2021. szeptember 5-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Megnyitott az eucharisztikus kongresszus Budapesten – fotók

Az eucharisztia a forrás, amelyből a keresztények élete és küldetése táplálkozik – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitó szentmiséjén.

A bíboros a szertartás elején mondott köszöntőjében úgy fogalmazott: adja Isten, hogy a kongresszus hetében "különösen is átérezzük, hogy Krisztus velünk van az Eucharisztiában, nem hagyja magára az egyházat, a népeket, az emberiséget".

A szentmisén 100 püspök és több mint háromszáz pap koncelebrált. A résztvevők teljesen megtöltötték a Hősök terét, az Andrássy úton pedig a Bajza utcáig álltak. A tömegben egyebek mellett nagy méretű feszületet, nemzeti lobogót, székely zászlót, illetve a Vatikán lobogóját tartották.

A megnyitón részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Schmitt Pál korábbi államfő, Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezető-helyettese, Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő, Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője, Tarlós István korábbi főpolgármester, valamint Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

A szentmise előtti megnyitó ünnepségen bemutatták a Magyarország, Mária országa című néptáncelőadást, amelyet Káel Csaba rendezett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes adott elő.

Budapest, 2021. szeptember 5.
Bíborosok az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megnyitó ünnepi szentmisén a Hősök terén 2021. szeptember 5-én.
MTI/Szigetváry Zsolt
Bíborosok az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megnyitó ünnepi szentmisén a Hősök terén 2021. szeptember 5-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Erdő Péter külön köszöntötte Angelo Bagnasco bíborost, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökét, a megnyitó mise főcelebránsát és azt a mintegy ezerkétszáz gyereket, aki a szentmisén lesz elsőáldozó, valamint Hilarion volokolamszki metropolitát, a Moszkvai Patriarchátus külügyi hivatalának vezetőjét.

Budapest, 2021. szeptember 5.
Résztvevők az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megnyitó ünnepi szentmise előtt az Andrássy úton 2021. szeptember 5-én.
MTI/Máthé Zoltán
Résztvevők az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megnyitó ünnepi szentmise előtt az Andrássy úton 2021. szeptember 5-én. MTI/Máthé Zoltán

A kongresszust Ferenc pápa is üdvözölte.

Az egyházban, tagjainak minden gyengesége és bűne ellenére, ott ragyog Krisztus világossága 2 mondta Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke a szentmisén.

A bíboros a Hősök terét megtöltő hívekhez szólva hangsúlyozta:

"e meghatóan hatalmas gyülekezet hangja alázattal és boldogan igyekszik megszólítani Európa népeinek szívét",

és azon túl is, mindenkiét.

Hozzátette: a hívők hangját felerősíti a Szentlélek, aki így szól a modern emberhez: "nem vagy egyedül egy ellenséges világmindenség közepén, (...) nem vagy egyedül a szabadság és örökkévalóság iránti szomjúságoddal. Bárhol is tartózkodsz, (...) Isten szeretettel tekint rád".

Angelo Bagnasco azt is mondta: az eucharisztia átlép minden magányon, minden távolságon, minden közönyön.

Az elsőáldozó gyerekekhez szólva úgy fogalmazott: "ti vagytok az egyház tavasza", akiknek most Isten "betér" a szívébe. Isten "veletek marad, olyan barátotok lesz, aki soha nem árul el benneteket".

A szentmise egyben a katolikus iskolák tanévnyitója is volt. A bíboros a diákoknak azt mondta: olyan iskolai közegben tanulnak, amely az egész embert formálja.

Isten nem ellensége a szabadságnak, a hit pedig nem tiltások sorozata, hanem "igen" az örömre, még akkor is, ha elkötelezettséget kíván - tette hozzá a bíboros.

A hit nem ellensége az észnek, hanem kutatja a dolgok értelmet. Az észnek is szüksége van a hitre ahhoz, hogy önmaga lehessen – vélekedett Angelo Bagnasco.

Budapest, 2021. szeptember 5.
A Magyarország, Mária országa című előadás szereplői az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megnyitó ünnepi szentmise előtt a Hősök terén 2021. szeptember 5-én. A darabot Káel Csaba rendezte.
MTI/Máthé Zoltán
A Magyarország, Mária országa című előadás szereplői az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megnyitó ünnepi szentmise előtt a Hősök terén 2021. szeptember 5-én. A darabot Káel Csaba rendezte. MTI/Máthé Zoltán

A jövő vasárnapig tartó katolikus világesemény záró szentmiséjét, az úgynevezett statio orbist jövő vasárnap, szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

A kongresszuson hétfőtől péntekig a Hungexpón egész nap katekéziseket (keresztény tanítás), előadásokat tartanak a világ öt kontinenséről érkező előadók.

Délutánonként a Széll Kálmán téren és az Örs vezér terén felállított missziós színpadon koncertek, tanúságtételek, evangelizációs darabok várják az érdeklődőket.

A Szent István-bazilika előtti téren szintén lesznek koncertek, néptáncelőadások, és ott mutatkoznak be a katolikus kiadók, illetve az egyházmegyék és a szerzetes közösségek.

Az első eucharisztikus kongresszust 1881-ben tartották az észak-franciaországi Lille-ben. Az elmúlt másfél évszázadban a mozgalom világméretű rendezvénnyé nőtt, kezdetben évente, majd kétévente, az utóbbi évtizedekben négyévenként más-más kontinensen tartják meg.

Magyarország 1938 után másodszor ad otthont a rendezvénynek. Az eredetileg 2020-ra tervezett kongresszust a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani egy évvel.

Az eucharisztia szó egyszerre jelent szentmisét, az utolsó vacsorát megjelenítő cselekményt és az Oltáriszentséget, a szentmisén - a katolikus egyház tanítása szerint - Jézus Krisztus testévé és vérévé átváltoztatott kenyeret és bort.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×