Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 7-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Menczer Tamás: ma is az a helyes, ha a magyar érdeket képviseljük

Ma is az a helyes, ha a magyar érdeket képviseljük és azt nézzük meg, hogy mi a magyar emberek érdeke - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Pest megyei Budakeszin.

Menczer Tamás a 26. családi nap fesztiválon arról beszélt, számára Szent István király cselekedetei azt tanítják, hogy az államalapító király először is felismerte a felelősségét, majd azt, hogy mi a magyar érdek, majd ennek megfelelően cselekedett, hogy a rábízottakat, a közösségét megőrizze, egyben tartsa.

Hozzátette, őseink megvédték, megőrizték az országot és átadták a mai generációknak, akiknek viszont az a feladatuk, hogy gyarapítva, megőrizve továbbadják.

"Akkor járunk el helyesen, ha a mai kor kihívásaiban is a magyar érdeket vizsgáljuk meg és követjük" - hangoztatta az államtitkár.

Menczer Tamás rámutatott: az olyan kihívásokkal terhelt időkben, mint amilyeneket most élünk, a legfontosabb a közösségek megerősítése és legfőképpen a legkisebb közösségeké, a családoké. Hozzátette, mindennél fontosabb, hogy a vágyott gyermekek meg tudjanak születni. Ez magyar érdek! - jelentette ki.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy magyar érdek ma a keresztény kultúra megőrzése, és az is, hogy egy ország kormánya egy világjárvány idején vakcinákat tudjon szerezni országa lakosainak, de emellett ugyanilyen fontos magyar érdek a határvédelem, a biztonság megvédése.

Hozzátette, hogy magyar érdek továbbá az idősek megbecsülése. "Aki nem becsüli az időseit, az nem fogja becsülni a következő generációt sem" - fogalmazott Menczer Tamás.

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Trump nem adja fel: újabb támadások érhetik a Fedet

Trump nem adja fel: újabb támadások érhetik a Fedet

Donald Trump és szövetségesei nem adták fel a Federal Reserve feletti nagyobb befolyás megszerzését: a Fehér Házhoz köthető tisztviselők aktívan vizsgálják, hogyan lehetne leváltani a Fed Kormányzótanácsának egyes tagjait, köztük Lisa Cook kormányzót és Jerome Powell korábbi elnököt. Bár a Legfelsőbb Bíróság egyelőre megakadályozta Cook eltávolítását, a szűk jogi alapokon nyugvó döntés nem zárta le végleg a kérdést, és Trump már jelezte, hogy újraindítja az eljárást. A washingtoni testület mellett a kormányzat a regionális Fed-bankokra is kiterjeszti figyelmét – Scott Bessent pénzügyminiszter az Atlantai Fed megüresedett elnöki posztjára keres az elnök gazdaságpolitikájához közel álló jelöltet. A háttérben a kamatpolitikai vita húzódik: Trump alacsonyabb kamatokat sürget, miközben az inflációs nyomás erősödése miatt a Fed döntéshozóinak egy része akár kamatemelést sem zár ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×