Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: Unsplash.com

Egyre több dolga akad az építőiparral az igazságügyi szakértőknek

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita, amelyben beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) kedden.

A közlemény szerint tavaly a világjárvány ellenére csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első fél évben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.

Kifejtették, az építkezések és felújítások gyakori velejárója a késedelem, a hibás teljesítés, a szavatossági probléma, és az azzal járó jogi, pénzügyi vita. Mivel az építőiparban sokszor nem egyszerű utólag megállapítani egy–egy probléma okát, a felek már a munkák során próbálnak bizonyítékot szerezni a maguk igazához.

Hozzátették,

a közjegyzőktől évről évre többen kérik előzetes bizonyítás elrendelését, igazságügyi szakértő kirendelését.

Tavaly a pandémia miatt ugyan kismértékben, mintegy 10 százalékkal csökkent az igazságügyi szakértői kirendelések száma. Az előzetes bizonyítások száma viszont még 2020-ban, a pandémia alatt is nőtt 2019-hez képest,

az idei első fél évben pedig időarányosan tovább emelkedett majdnem tíz százalékkal.

Jelezték, az igazságügyi szakértő kirendelését gyakran kérik építőipari vitákban vagy balesetek okának megállapítására, de az élet számos területén, például termékminőséggel kapcsolatban és egészségügyi kérdésekben, valamint akár olyan extrém esetekben is hasznos lehet egy független szakértői vélemény, mint egy versenyló termékenységének megállapítása.

Előzetes bizonyítás elrendelését szintén gyakran kérik az építőiparban, de egyéb károkozásnál is, például mezőgazdasági vadkár esetén. Ténytanúsítást az építkezéseken kívül számos más helyzetben kérnek a közjegyzőktől, például készülhet tanúsítvány pályázatok bontásakor, zaklató SMS-ekről, testületi ülésekről, sorsolásról, közgyűlésekről – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Svájc futballnagyhatalom lett, a szuperszámítógép szerint a franciák az esélyesek a világbajnokságon
Elemzés a vb-nyolcaddöntők előtt

Svájc futballnagyhatalom lett, a szuperszámítógép szerint a franciák az esélyesek a világbajnokságon

19 órától kezdődnek a nyolcaddöntők: befejeződött az első kör a labdarúgó-világbajnokság egyenes kieséses szakaszában, már „csak” 16 csapat van versenyben: hét európai, négy dél-amerikai, három a Concacaf-zónából és kettő Afrikából. Megnéztük, mennyit változtak az erőviszonyok az elmúlt tizenkét évben, 2014 óta.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×