Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: bud.hu

Nyolcadszor is a régió legjobbja a ferihegyi repülőtér

A „Kelet-Európa legjobb repülőtere” kategória elismerését immár sorozatban nyolcadik alkalommal nyerte el a Budapest Airport által üzemeltetett Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.

A díj odaítéléséről a korábbi évekhez hasonlóan most is maguk az utasok döntöttek, így elismerve a budapesti repülőtéri közösség munkáját. A World Airport Awards a légi közlekedési iparág egyik legrangosabb díjátadója.

Edward Plaisted, a Skytrax vezérigazgatója elmondta: „Mivel a világ számos repülőterén 70-80%-kal csökkent az utasok száma a felmérés időszakában, mérlegeltük, hogy ezeket a körülményeket a 2021-ben átadott díjaknak is tükröznie kellene. Bár sok ügyfél úgy szavazott kedvenc repülőterére, hogy nem járt ott az elmúlt évben, a felmérés során nagyon sokan adták le voksukat azon repülőterek mellett, ahol a koronavírus-járvány során megfordultak.”

Chris Dinsdale, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Óriási megtiszteltetés, hogy sorozatban nyolcadszor a budapesti repülőtér lett az utasok szavazatai alapján Kelet-Európa legjobb repülőtere. Különösen annak fényében, hogy az elmúlt 18 hónap a légi közlekedési ipar eddigi legnagyobb kihívást jelentő időszaka volt, amely extra teljesítményt kívánt mindenkitől. Ezért az idei díj különösen fontos számunkra, hiszen nem csupán a repülőtér általános teljesítményét, hanem a járványhelyzetre adott válaszainkat is elismeréssel illették az utasok.”

A 2021-es évben a világ legjobb repülőterének a katari Doha Hamad nemzetközi repülőterét választották. Az isztambuli repülőteret szavazták meg a világ legfejlettebbjének, a szingapúri Changi repülőtéren dolgozik az utasok szerint a világ legjobb repülőtéri személyzete. A világ második legjobb repülőtere lett a tokiói Haneda repülőtér, amely egyben a világ legtisztább repülőtere is. A kínai Guangzhou Baiyun repülőtér a világ legjobb repülőtere a 35-45 milliós utasforgalmú kategóriában.

A legjobb nyugat-európai repülőtér a londoni Heathrow lett.

Itt átnézhető a teljes díjazotti lista - köztük azok is, amelyek Covid-19 kiválósági elismerést kaptak.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×