Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Pexels.com

Rendőrök élesztettek újra egy balesetező motorost Kőbányán

Két tűzoltó pedig a mentők értesítésével és a forgalom irányításával segítette az életmentő akciót.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály munkatársai 2021. augusztus 3-án, délután negyed 2-kor, Budapest X. kerületben, a Pongrácz út és Kerepesi út kereszteződésében észlelték, hogy egy motorkerékpáros férfi a haladása során arccal a földre esik. A két főnyomozó azonnal a férfi segítségére sietett – írja a Police.hu.

Miután a balesetet szenvedett motoros életjelent nem mutatott, a Police Medic képzésben részesült Dankó Márton rendőr főtörzsőrmester, kollégája Jancsó Zsolt rendőr őrnagy közreműködésével haladéktalanul megkezdte a mellkaskompressziót. Ennek köszönhetően kis idő múlva a sérült már önállóan lélegezett, néhány másodperc elteltével már pulzust is lehetett rajta tapintani – olvasható.

A segítségnyújtás első másodperceiben a balesethez ért még két szolgálatban lévő tűzoltó is, akik közül az egyik hívta a mentőket, a másik tűzoltó bajtárs pedig a forgalmat irányította a helyszín védelme és a további balesetek elkerülése érdekében. A sérültet stabil állapotban sikerült átadni az Országos Mentőszolgálat mentőtisztjének.

Címlapról ajánljuk
Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Az olajországok ismét lefékezték az ENSZ klímatárgyalásait – eről beszélt az Inforádióban Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója, senior klímapolitikai tanácsadója. A júniusban Bonnban rendezett egyeztetéseken több kulcsfontosságú kérdésben sem született megállapodás, miközben figyelemre méltó geopolitikai változásként látszik, hogy Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×