eur:
397.24
usd:
357.75
bux:
74085.56
2024. október 1. kedd Malvin
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2021. július 16-án.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor: lehetővé tesszük a harmadik oltást

Kötelező lesz az oltás az egészségügyi dolgozóknak, a 65 év felettieket személyesen felkeresik, a 12 és 15 év közöttieknek pedig az iskolakezdés előtt szerveznek oltást - jelentette be a kormányfő.

A kormány és az operatív törzs is foglalkozott a harmadik oltás kérdésével az elmúlt napokban, ezt követően a döntéseket Orbán Viktor jelentette be a Kossuth rádió reggeli műsorában. A teljes interjút itt lehet meghallgatni.

A kormányfő elmondta, hogy a vélemények megoszlanak arról, hogy szükséges-e a harmadik oltás, de olyan álláspont nem ismert, ami szerint ártalmas lenne, félni nem kell tőle, vagyis nincs oka, hogy elzárják tőle az embereket. A kormány ezért úgy döntött, hogy lehetővé teszi a harmadik oltást.

  • Augusztus 1-jétől indul
  • Négy hónappal a második adag beadása után lehet kérni, de az orvosok ettől eltérhetnek
  • Azt a helyet kell felkeresni, ahol az első két adagot megkapták az emberek
  • Oltási sorrend nincs, tehát az idősek és fiatalok között nem lesz különbség
  • Az orvos dönt arról, hogy melyik vakcinát adja be harmadikként.

A harmadik oltásokhoz bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre - emelte ki.

Orbán Viktor bejelentette, hogy az egészségügyi dolgozóknak kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltást.

Döntött a kabinet arról is, hogy azokat az időseket felkeresik, akik nincsenek beoltva. A 65 év felettiek 15 százaléka nem kért eddig vakcinát, őket megpróbálják meggyőzni.

"A delta variáns agresszív, durva, megtalálja azt, aki nincs beoltva. Aki nem vette fel eddig az oltást, az nagyobb veszélyben van, mint eddig bármikor" - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, az idősek felkeresésébe a háziorvosok mellett a rezidenseket és az orvostanhallgatókat is bevonják.

Szintén döntés született arról, hogy augusztus 30-án és 31-én, a tanévkezdés előtti napokban a 12-15 év közöttiek számára oltást szerveznek az iskolákban - a gyerekek akkor kaphatják meg, ha a szülők hozzájárulnak.

Kifejtette, hogy a 12-15 év közötti korosztály 13-14 százaléka már megkapta az oltást, míg a 16-18 év közöttiek oltása nagy sebességgel halad, az átoltottság közöttük 45 százalék körül van.

A kormányfő azt kérte, hogy csak az utazzon külföldre, aki mindkét oltását megkapta.

Címlapról ajánljuk
Kövér László Orbán Balázsról, a Tisza Pártról és a jegybankelnök megválasztásáról

Kövér László Orbán Balázsról, a Tisza Pártról és a jegybankelnök megválasztásáról

Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módon viselkedni és okoskodni, mert hibát követ el, vagy ha nem is követ el hibát, de megkeresik benne azt a lehetőséget, hogy ellene fordítsák azt, amit mondott – mondta Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz országos választmányának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt a költségvetés elfogadásának várható időpontjáról, a leendő jegybank elnök személyéről, az amerikai elnökválasztásról és az Európai Unió és Magyarország jövőbeni kapcsolatáról is.

"Libanon az ország történetének egyik legveszélyesebb szakaszába ért"

Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban, miután Izrael kedd hajnalban a határt átlépve "korlátozott hadműveletet" indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására, hogy ne támadhassa az észak-izraeli településeket - közölte az izraeli hadsereg (IDF).
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×