Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Kásler Miklós

A kormány szerdán tárgyal a harmadik oltásról

A negyedik hullámot Magyarország nem tudja elkerülni - mondta az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós a Spirit FM műsorában azt mondta az esetleges harmadik oltásról, hogy a szerdai kormányülés után már „konkrétumokról lehet beszélni ebben a kérdésben”, és nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva.

„Irodalmi adatok vannak, hogy a második ismétlő oltás heterológ vakcinával, tehát más típusú vakcinával lökésszerűen növeli a védettséget” – emelte ki.

Az emberi erőforrások minisztere szerint elsősorban hatvan év felett, hat hónap után a harmadik oltást célszerű megadni.

Kásler Miklós azt mondta: sikerült megnyerni a hosszú háborúnak ezt az ütközetét, utalva a harmadik hullámra. A tárcavezető ugyanakkor úgy látja, a mostani sok kedvező paraméter között egyetlen aggasztó dolog van: a reprodukciós tényező közelít az egyhez, illetve át is lépi azt.

Ez a mutáns hatvan százalékkal agresszívabb, mint a brit mutáns, az pedig ötven százalékkal volt fertőzőbb az eredeti változatnál. Az egy légtérben tartózkodók között 12 perc is elegendő ahhoz, hogy megfertőzzék egymást – fejtette ki.

A negyedik hullámot Magyarország nem tudja elkerülni – hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×