Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Pixabay.com

Rengeteg pénzük bánta az idegenvezetőknek

Egy rosszul kiírt pályázat miatt keletkezett többletköltséget sem hajlandóak megtéríteni.

Tavaly nyáron a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a vidéki idegenvezetőknek – legfeljebb egymillió forintig – pályázatot hirdet turisztikai úti célok bemutatására, amelynek terhére a bér- és működési költség is elszámolható volt. Az utóbbi esetében azonban az eredeti kiírás szerint csak a nettó érték, az áfa nem, vagyis saját erő is kellett. Az év végén lezárt pályázat azonban december 22-én módosult, ám erről a közlemény csak hat nappal később jelent meg: a támogatás számításának alapja az áfalevonási joggal nem rendelkező pályázóknál már a projekt költségeinek áfával növelt összege, vagyis a bruttó érték lett. Azonban az idegenvezetők többnyire alanyi adómentes egyéni vállalkozók, és ha nyertek is, sok pénzt dobtak ki feleslegesen – számolt be a Népszava.

Egy, a lapnak nyilatkozó idegenvezető azt mondta, ha tudja, hogy a kiírás új változata miatt nem adják vissza a bruttó és a nettó összeg különbségét, akkor nem is pályázik. Csalódott, mert a költségei egy részét nem kapta meg. Az érintett így több mint százezer forintot bukott el, ám azoknál akik a legrosszabbul jártak, ez az összeg elérte a kétszázhetvenezer forintot – teszik hozzá.

Az érintett idegenvezetők fél éve valamennyi döntéshozónak levelet küldtek, és kérték, hogy a pályázati felhívás elkésett módosításából adódott többletköltséget fizessék ki az érintetteknek. Mivel a mintegy ezer vidéki idegenvezetőből mindössze 155-en pályáztak, és 149-en nyertek, a támogatásra szánt 300 millió forintos keretnek megközelítőleg a felét költik el, így ha mindenki egymillióra adja be az igényét, akkor is jócskán marad még pénz az esetleges kiadásra. A címzettek között található a Miniszterelnöki Hivatal, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, és a turisztikai ügynökség, valamint az országos és a budapesti iparkamara – jegyzi meg a Népszava, hozzátéve: egyetértő választ sehonnan nem kaptak.

A Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) elnöke szerint a beadási határidő lejárta előtt néhány nappal elfogadhatatlan lépés, hogy módosítanak egy pályázatot. Nem érti hogyan lehet ezt megcsinálni, és azt sem, hogy többen miért nem reagáltak a megkeresésére.

Címlapról ajánljuk

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×