Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
321.92
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Pecaverzum

Mindenki rácsodálkozott a Kis-Balatonból kifogott halszörnyre

Különleges színű, hatalmas busát fogott egy horgász, még a Magyar Haltani Társaság elnöke is meglepődött.

Élete első busáját fogta ki Csejtei Endre. Az ikervári horgász egy 54 kg-os halat fogott a Kis-Balatonon, a Zalavár felé tartó út mellett.

A szerencsés pecás azt mondta: soha nem is próbált busára horgászni, nem is gondolta, hogy a Kis-Balatonban is él ez a halfaj. „Gyerekkorom óta kijárok oda horgászni, mindenféle halat fogtam, de busát még soha. Ami számomra meglepő volt, hogy teljesen szabályosan, szájszélbe akadt, holott sokszor lehet hallani arról, hogy a busákat kívülről akasztják meg” – mesélte a Pecaverzumnak.

A horgász ruhástul ment be a vízbe a halért.

A Magyar Haltani Társaság elnöke azt mondta, hogy

ennyire piros színű busát még soha nem látott.

Harka Ákos szerint a busák nagyon könnyen bevérezhetnek – akár fárasztás közben is sérülhetnek –, és ez gyakori dolog. „Szinte nem is lehet olyan nagyméretű busát találni, ami nem vérzett volna be” – mondta, de még egyszer hangsúlyozta, ennyire extrém színűvel még egyszer sem találkozott.

Hozzátette, hogy még további elemzés szükséges, amelybe Harka Ákos bevon egy busaszakértőt is.

A busa invazív halnak számít, visszadobni nem lehet.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×