Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
321.67
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Az ezen a napon, 2018. december 19-én elérhetővé vált látványterven a Budapest Déli Városkapu meghívásos nemzetközi tervpályázat győztesének pályaműve látható. A Duna, a Rákóczi híd, a Könyves Kálmán körút, a Soroksári út és a Weiss Manfréd út által határolt, mintegy 135 hektáros területen 12 ezer egyetemi hallgatónak szánt diákváros, valamint nemzetközi rangadók megrendezésére alkalmas sportlétesítmények épülnek.
Nyitókép: MTI

Fürjes Balázs: megvalósul a Déli Városkapu és a Diákváros

A Nagyvásárcsarnok lesz a központi közösségi tere a Diákvárosnak, ennek környezetében kapnak helyet a magyar egyetemek kollégumai - mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

Fürjes Balázs online sajtótájékoztatóján kiemelte: folytatják a Déli Városkapu programot, zajlik a korábban már elfogadott tervek végrehajtása és felépítik a Diákvárost.

Mint mondta, a Diákváros felépítésével a Déli Városkapu program részeként egy teljesen új városrész jön létre.

A program keretében négy nagy fejlesztés valósul meg

  • Észak-Csepelen egy új közparkot jön létre – gyalogos és kerékpárosutakkal, tanösvényekkel, tisztásokkal, sportpályákkal és játszóterekkel, továbbá a csapadékvizet környezetbarát módon hasznosító vizes (wetland) élőhellyel.
  • A ferencvárosi Duna-parton kialakítják a Ferencvárosi Szabadidő- és Sportparkot, ahol az atlétikai központ mellett különféle sportpályák, játszóterek lesznek, és egy homokos plázs is helyet kap majd. A pontos részletekről megegyeztek Baranyi Krisztinával, a kerület polgármesterével, a kormány az ő tervét karolta fel és valósítja meg.
  • A Diákvárostól északra korábban ingatlanfejlesztésre alkalmas, üzleti területeket terveztek elsősorban irodák számára. Ez a több részből álló terület alkalmas lehet a Fudan Egyetem befogadására, amely így nem vesz el területeket a Diákvárostól.
  • A soroksári Duna-ág ferencvárosi partja és a Soroksári út között pedig megépülhet a szóban forgó Diákváros – a Belvárostól kevesebb mint 5 kilométerre, diákszállásokkal, közösségi, valamint tanulási és kutatási terekkel.

Fürjes Balázs kiemelte: a Diákváros felépítéséhez megvan az egység, de ami legalább ennyire fontos, hogy elegendő fizikai tér is rendelkezésre áll hozzá. A kollégiumok építésének tekintetében 50 éves lemaradás lát, ezt a hiányosságot a Diákváros felépítésével lehet orvosolni. Két ütemben 4000-4000 kollégiumi férőhelyet építenek a magyar diákoknak – tette hozzá.

Az eseményen Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója azt mondta: zajlik a tervpályázat a Nagyvásártelep épületének felújítására, ennek eredményét a jövő héten ismertetik.

"Nemcsak épületekről, hanem Budapest belvárosi szövetének délre való kiterjesztéséről gondolkodunk"

– tette hozzá.

A főváros nem színes-szagos látványterveket, hanem a valódi kormányhatározatot szeretné látni a sanghaji Fudan Egyetem budapesti campusának építéséről - reagált az InfoRádiónak Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke. Facebookon megjelent posztjában pedig arról írt, hogy a bemutatott elképzelés éppen a diákszállások nagyobb részének helyet adó területet adná oda a Fudan Egyetem campusának.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×