Infostart.hu
eur:
375.46
usd:
317.81
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Napur Architect Építészeti Iroda Kft.

Az új budapesti diákvárosba költözhet be a kínai egyetem

A tervek szerint 2024-ben indulhat meg az oktatás a campuson.

Az új Atlétikai Centrummal átellenben, a Kvassay híd másik oldalán épülhet fel a kínai Fudan Egyetem első európai campusa – írta a Népszava. A budapesti olimpiai pályázatban ide tervezték az olimpiai falut, majd Budapest Diákváros – Déli Városkapu néven indult fejlesztés.

Az még nem világos, hogy az egykori Nagyvásártelep, a Kvassay Jenő út, illetve a Ráckevei Duna-ág határolta telekegyüttesből mely ingatlanra költözhet be a sanghaji egyetem. Egy december végi kormányrendelet szerint 821 millió forintot biztosítanak a kiszemelt ingatlanok megvásárlására a költségvetésből.

A 130 hektáros területen a tervek szerint több ütemben mintegy 8500 férőhelyes kollégiumi, sport, rekreációs, egyéb kapcsolódó infrastrukturális, valamint kiegészítő funkciókat magába foglaló új városnegyed épül. A tervpályázaton az oslói székhelyű Snohetta építésziroda nyert, terveiben a kollégium és sportcélú épületek mellett kereskedelmi, lakó- és irodafejlesztés is szerepelt.

Az első ütemben a Nagyvásártelep épületegyüttese újulhat meg. A nemzetközi építészpályázatot decemberben hirdette meg a fejlesztést előkészítő Budapest Fejlesztési Központ (BFK).

Horváth Levente, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója szeptemberben azt mondta, 2024-re készülhet el a Fudan Egyetem campusa, és négy-öt karon (gazdasági, nemzetközi kapcsolatok, orvosi, műszaki tudományok) kezdődhetne meg az oktatás.

Címlapról ajánljuk
Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Furcsa fordulat történt a csehországi szénkitermelésben: a hivatalos adatok szerint tavaly 25,6 millió tonna szenet termeltek ki, ami 2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez azért érdekes, mert az ország hosszú távon éppen a szén fokozatos kivezetésére készül: több mint 250 év után februárban megszűnt a feketeszén-kitermelés az országban.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×