Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.74
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Google Maps

Fordulat a Márványmenyasszony sorsát illetően

Részsikerekről számolt be a Facebookon az I. kerületi legendás Márványmenyasszony étterem épületével kapcsolatban Budavár polgármestere.

Váradiné Naszályi Márta a Facebookon jelentette be, hogy az "önkormányzat munkatársaival közös erőfeszítései sikerrel jártak", ami a Márványmenysszony, az I. kerület legendás vendéglője tervezett lebontásának megakadályozását illeti.

Mint posztjában a polgármester írja, a Márványmenyasszony tervezett lebontásáról írt főépítészi vélemény és az ezen alapuló polgármesteri nyilatkozat hatására a beruházó módosította eredeti terveit; a kormányhivatal úgy adott engedélyt a bontásra, hogy az ikonikus utcafronti földszintes épületrészt meg kell tartani, és a beruházás során olyan kialakítással kell építkezni, hogy ez a szárny vendéglőként üzemelhessen.

Arról tehát egyelőre nincs szó, hogy az étterem vendéglőként megmenekül, de ennek a lehetőségét az építkezőnek biztosítania kell.

A polgármester egyúttal megköszönte az ügy résztvevőinek felelős együttműködését is "a kultúrtörténeti hely megőrzésében".

✅ Büszke vagyok rá, hogy a Budavári Önkormányzat munkatársaival közös erőfeszítéseink sikerrel jártak. Elértük, hogy ?...

Közzétette: V. Naszályi Márta polgármester2021. január 14., csütörtök
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×