Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
321.68
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a dél-koreai Doosan elektromos autóipari beszállító vállalat beruházásbejelentésén Budapesten, a minisztériumban 2020. október 30-án. A Tatabánya melletti gyár építését a kormány vissza nem térítendő támogatással segíti. Ennek összegéről a kormány, a vállalat és az Európai Bizottság között még zajlanak a tárgyalások. A vállalat első százmillió euróból megvalósuló tatabányai gyárát 15 millió euróval támogatták.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Szijjártó Péter: a magyar és a lengyel kormány kitart egymás mellett

Magyarország és Lengyelország úgy gondolja, egy konszenzussal elfogadott álláspont kialakításához további tárgyalásokra van szükség – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Az európai uniós költségvetéssel és helyreállítási alappal összefüggésben kilátásba helyezett vétó ügyében Magyarország és Lengyelország kormánya megerősítette, hogy kitartanak egymás mellett, nem adnak teret az együttműködésük megtörését célzó, semmiféle szándék érvényesülésének – jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácsülését követően.

A külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy mindkét országnak joga van vétót emelni.

Magyarország és Lengyelország úgy gondolja, egy konszenzussal elfogadott álláspont kialakításához további tárgyalásokra van szükség. A megállapodásra esélyt látnak – tette hozzá –, ugyanis mindkét ország elkötelezett híve a jogállamiságnak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×