Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
319.27
bux:
143084.35
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Pixabay

A túlélésért küzdenek a bezárt szórakozóhelyek

Az éves bevételük 80-90 százalékát is bukhatják 2020-ban a koronavírus-járvány miatt, most könnyítésekre várnak.

A kedden bejelentett járványügyi korlátozások részeként szerdától már nem nyithatnak ki a szórakozóhelyek. Az ágazat szereplői szerint az igazán nagy érvágás a korábbi intézkedés, az este 11 órás kötelező zárás volt.

"Most mindenki az erő- és információgyűjtés, valamint a koncepcióalkotás folyamatában van, hogy most mit lehet csinálni, ki mivel tudja ezt a helyzetet átvészelni" – mondta Körössy Zoltán, az egyik nagy piaci szereplő, az Eventrend Group egyik alapító-tulajdonosa.

Az üzletember szerint a jelenlegi helyzetben a bizonytalanság a legrosszabb, mert senki sem tudja, hogy a járvány meddig tart. Az optimista forgatókönyv szerint már januárban is vissza lehet térni a valamilyen szintű szórakoztató vendéglátásra, de a pesszimista szerint amíg nincs teljes átoltottság, addig nincs létjogosultsága a szórakoztatásnak.

A szórakozóhelyek már a tavaszi kötelező zárva tartás miatt is rosszul teljesítettek, éves szinten a bevételeik 80-90 százaléka maradhat el. Emellett kénytelenek voltak racionalizálni a működésüket, alkalmazottakat is el kellett küldeniük.

"A Symbol állományából a munkatársak 60-70 százalékát már korábban le kellett építeni,

vagy alkalmi státuszba kerültek, azokat a kollégákat próbáltuk eddig is megmenteni, akik a legnagyobb értékteremtők, akik nélkül nem lehet működtetni a helyet" – mondta Nagy Gábor, az Eventrend Group másik alapító-tulajdonosa.

500 millió forintot tettek félre arra, hogy a cégcsoport válságát finanszírozzák, ebből próbálják megtartani azokat a munkatársakat, akikkel szeretnének a jövőben is együttműködni. Öt hónapra tervezték ezt a költségvetést, most már ott tartanak, hogy 13 hónapra kellene elégnek lennie.

A szórakoztatóhelyek üzemeltetői kivárnak, azt remélik, ha támogatást nem is, könnyítéseket kapnak, akár adókedvezményeket, akár járulékfizetési mentességet. Azért is bíznak ebben, mert önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy nem dolgozhatnak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lemond a legfőbb ügyész

Lemond a legfőbb ügyész

Közleményt adott ki Nagy Gábor Bálint szerda kora délután, ebben nyilkatozott az okokról. Augusztus 25-ével távozik hivatalából.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 22. 14:01
×
×