Infostart.hu
eur:
362.88
usd:
322.86
bux:
148044.87
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Semmelweis Egyetem

Vészesen fogy a magyar vérplazmaszérum

Mivel ismét több betegnek van szüksége életmentő terápiára, várják a koronavírusból felgyógyultak jelentkezését.

Magyarországon sikeresen alkalmazzák a plazmaterápiát a koronavírussal szemben. A terápia lényege, hogy olyan emberek vérplazmájából készítenek szérumot, akik felgyógyultak a fertőzésből. Az ő plazmájukban megtalálhatók a betegség során termelődött antitestek, melyek rendkívül modern tisztítási eljárást követően képesek más emberek szervezetében is segíteni a vírus elleni harcot. A szérumnak hála, akár súlyos állapotú fertőzöttek is felgyógyulhatnak. Most, hogy a járványhelyzet újra fokozódik egész Európában és így Magyarországon is, újra nagy szükség van vérplazmadonorokra.

"Fogy a szérum, mert megnőtt az igény a készítményre" – mondta a Borsnak Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese. A szérumterápia legfontosabb eleme, hogy minél több olyan embert találjanak, aki már átesett a koronavírus-fertőzésen, és hivatalosan is gyógyultnak tekinthe­t, így védett a másokra veszélyes koronavírus ellen.

A projekthez az eddigi jelentkezők mellé ezért újabb gyógyultakat keresnek, akik szívesen megosztják védettségüket a legyengült állapotban lévő súlyos betegekkel. A vérplazmavétel jóval kisebb megterhelést jelent, mint egy véradás.

Az első hullámban összesen 23 szérumot használtak fel, most pedig két hét leforgása alatt már tizenkettőt, mert megnőtt a fertőzöttek száma, és a tapasztalatok megmutatták, hogy ez a terápia hatékony a betegség ellen. A 23 plazmaterápiában részesített súlyos beteg közül 16-an felépültek a betegségből.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×