Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Pixabay.com

Járványhatás: összeállnak a szakszervezetek, hátha így jobban hallják őket

Öt szakszervezeti konföderáció közös nyilatkozatban kéri a kormányt arra, hogy folytasson szakértői szintű egyeztetéseket az iskolakezdéssel kapcsolatos problémákról, majd a középtávú gazdaságvédelmi és gazdaságélénkítési kérdésekről.

Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy

nem konzultációt, hanem valódi érdekegyeztetést

kezdeményeznek. Mint mondta, ennek megvan az a két országos szintű szervezeti kerete, melyek meghatározzák, hogy a munkaadók, a munkavállalók és a kormány milyen metodika szerint kell, hogy egyeztessen bizonyos kérdésekben.

Csóti Csaba azt mondta, ezek között az intézményes keretek között a kormány nem kezdeményezett egyeztetést a munkavállalókkal, ezeken a kereteken kívül a munkáltatókkal folytat egyeztetést arról, hogy a koronavírus második hullámában a járványveszélyből következő gazdasági károkat, visszaeséseket hogyan lehet mérsékelni.

Az öt szakszervezeti konföderáció úgy látja, hogy jelen pillanatban a kormányzat nem tárgyal a munkavállalók képviselőivel, holott látszik a járvány első hulláma idején az állásukat vesztettek, a bértámogatás, illetve egy sor társadalombiztosítási és egészségbiztosítási kérdés kapcsán, hogy ezekről egyeztetni kell ahhoz, hogy

ne a munkavállalók terhére kezeljék ezeket a gazdasági problémákat.

Mint példaként mondta, tárgyalni kell az intézményesített kereteken belül arról, hogy az esetleges újrainduló járvány idején a gyermekükkel otthonmaradók számára milyen ellátást biztosítanak és hogyan tudják ezt megoldani a magánszférában egy esetleges bértámogatáson keresztül.

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke átfogó stratégiát sürgetett, mert véleményük szerint a járvány első hulláma idején alkalmazott megoldás csak részben volt megfelelő.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×