Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
324.42
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Magyar Péter, a Diákhitel Központ újonnan kinevezett vezérigazgatója a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) épületében tartott sajtótájékoztatón 2019. június 19-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Csúcson a diákhitel-igénylés, és hamarosan újabb roham várható

Több mint 60 százalékkal igényelték többen idén a Diákhitel 1-et, mint tavaly ilyenkor, a másfél hónapja elérhető Diákhitel Pluszt pedig több mint 13 ezren – tudta meg az InfoRádió a Diákhitel Központ vezérigazgatójától. Magyar Péter úgy véli: soha nem volt akkora szükség a diákhitelre, mint most.

Mintegy 60 százalékkal többen igényelték idén eddig a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et, mint tavaly – mondta az InfoRádióban Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója. Emlékeztetett arra, hogy továbbra is mélyponton, 1,99 százalékon van a Diákhitel 1 kamata, valamint arra is, hogy még egy könnyítésről döntött még áprilisban a kormány: a hallgatók az előző félévre visszamenőlegesen is igényelhették a szabad felhasználású diákhitelt. Ezzel több száz hallgató élt is.

"A két lehetőséggel kombinálva összesen 700 ezer forint teljesen szabad felhasználású, nagyon kedvező kamatozású hitelhez juthattak a hallgatók" – összegezte a vezérigazgató, és közölte: több ezren éltek a lehetőséggel. Tájékoztatott arról is, hogy

akik június 15-én, az utolsó napon igényelték, két héten belül a számlájukon tudhatják a pénzt.

"Lehet majd igényelni később is, de már csak a következő tanév első szemeszterére, augusztustól. Ott is lesz egy fontos újdonság – amiről szintén áprilisban döntött a kormány –, a most havi 70 ezer forintos maximumösszeget 150 ezer forintra emelte" – mondta Magyar Péter. Így már egy tanévben másfél millió forint segítséghez juthatnak a diákok.

Ez régi igényük volt a hallgatói önkormányzatoknak és a hallgatóknak is, hiszen a lakhatási költségek folyamatosan emelkedtek, főleg a nagyvárosokban. Akik igényelték a Diákhitel 1-et, mind a 70 ezer forintos maximumösszeget kérték. A kormány ezt emelte 150 ezer forintra – fejtette ki a vezérigazgató, aki szerint jelenleg a piacon ennek a terméknek nincs versenytársa.

Májustól elérhetővé vált a Diákhitel Központnál a teljesen szabad felhasználású és kamatmentes Diákhitel Plusz, amit legfeljebb félmillió forintos összegig igényelhetnek a hallgatók.

"2019-ben összesen 11 600 új igénylés jött a Diákhitel Központhoz, most pedig másfél hónap alatt csak erre az egy termékre több mint 13 ezren jelentkeztek.

Egyrészt a koronavírus-járvány miatt, másrészt a kedvező kamatozás és a családtámogatási kedvezmények miatt talán soha nem volt ekkora szükség a diákhitelekre, mint most" – fogalmazott Magyar Péter. Szavai szerint 2001 után talán 2020 lesz az az év, amikor a legtöbb hallgatónak a legnagyobb összegben tud folyósítani a Diákhitel Központ.

"Akár 40 milliárd forintról és több mint 40 ezer diákról is beszélhetünk majd az év során"

– tette hozzá a vezérigazgató.

Emlékeztetett arra is, hogy az édesanyáknak a második gyermek után elengedik a diákhitel tartozás felét, illetve a harmadik gyerek megszületése esetén a teljes összeget. Hozzátette: tavalyi több ezer édesanyának engedték el több milliárd forint értékben a diákhitel-tartozását.

"Valószínűleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy mind a Diákhitel 1, mind a Diákhitel 2, és most pedig az újonnan bevezetett Diákhitel Plusz is történelmi népszerűségnek örvend" – mondta Magyar Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×