Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
A 140-éves a Nyugati pályaudvar csarnoka 2017. november 2-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Újabb bejelentést tett a budapesti pályaudvarokról Vitézy Dávid

Budapest vasúti átjárhatóságának tanulmányozására írt ki tendert a Budapesti Fejlesztési Központ - jelentette be a közösségi oldalán a BFK vezérigazgatója..

A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója azt írja bejegyzésében, hogy a BFK kiírta a tendert egy jövőbeni lehetséges vasúti alagút megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, mert ahhoz, hogy több vonat tudjon az elővárosokból Budapestre közlekedni, a belső budapesti szakaszok kapacitásának bővítése szükséges. Ez vagy a fejpályaudvarok bővítésével vagy a Budapesten áthaladó vasúti szolgáltatások fejlesztésével érhető el. Ez utóbbi koncepció alátámasztásáról, költségeinek és társadalmi hasznainak részletes kidolgozásáról szól a most induló munka - fogalmaz Vitézy Dávid.

Mint írja, az elővárosi forgalomban a vasúton ingázók száma akár 70%-kal is növelhető a BFK felügyeletével készülő Budapest Vasúti Stratégia megállapításai és forgalmi modellezése szerint. Ennek kiszolgálásához azonban több vonatra van szükség, melyek Budapesten vagy több fejpályaudvari kapacitást igényelnek vagy olyan új vágánykapcsolatokat, melyeken a vonatok áthaladhatnak Budapesten.

A fejpályaudvarok bővítése a mai helyükön, Budapest belvárosában szinte lehetetlen.

Kiutat a fejpályaudvarok összekötése és átmenő rendszerű pályaudvarrá alakítása jelent. Ezt Európa és a világ számos nagyvárosában Londontól Bécsig, Lipcsétől Moszkváig felismerték: az új felszíni vagy felszín alatti vonalszakaszok lehetővé teszik, hogy a vonatok a városközpontot átszelve átszállásmentes kapcsolatot biztosítsanak a várostérség lakóinak. A vasút üzemeltetése is hatékonyabbá válik, területigénye csökken, a belvárosi területekbe ékelődő rozsdaövezetek felszámolhatók. Már a Déli Körvasút fejlesztése is erre a logikára épül, de az önmagában az utasszám-növekedési, fejlődési potenciál teljes kiaknázására nem elegendő.

Mint arról az Infostart is beszámolt, korábban már szó volt a Kelenföld állomás és a Nyugati pályaudvar fölld alatti összekötéséről, a felszíni Déli pályaudvar megszüntetésével. Most a Budapest Fejlesztési Központ egy részletes megvalósíthatósági tanulmányra írt ki tendert, amely részletesen vizsgálja a Budapest és környékének teljes vasúthálózatán szükséges fejlesztéseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Drónokat észleltek csütörtök este a normandiai Brest kikötőjében található Ile Longue nevű katonai bázis felett, amely a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak ad otthont, a francia tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a drónokra. Vlagyimir Putyin orosz elnök indiai látogatásán egy 70 pontos javaslatot fogadtak el Narendra Modi miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok újra érvényesíteni kívánja dominanciáját a nyugati féltekén, erősíti katonai jelenlétét az indo–csendes-óceáni térségben, és felülvizsgálhatja Európához fűződő viszonyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×