Infostart.hu
eur:
378.94
usd:
321.49
bux:
125819.29
2026. február 24. kedd Mátyás
Kínából érkező tehervonat a Rail Cargo Terminal - BILK Zrt. fővárosi székhelyén 2020. április 10-én. A koronavírus-járvány miatt másfél hónapig nem közlekedtek tehervonatok a két ország között. A szerelvényen egyebek mellett a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök is érkeztek.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Most már vonaton is érkeznek egészségügyi felszerelések

Öt repülőgép és egy tehervonat is szállított fontos küldeményt. Nő a terhelés az egészségügyi ellátórendszeren.

Öt repülőgép több mint ötmillió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállított Magyarországra az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez pénteken és szombaton - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

Az egészségügyi eszközöket érkezését biztosító, Kína és Magyarország közötti légihídon érkező kínai szállítmányokhoz szombaton egy koreai is csatlakozott. A repülőgépek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren landoltak. Azt is írta: ahogy emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, úgy nő a terhelés az egészségügyi ellátórendszeren is.

Kínából pedig egy tehervonat érkezett a Rail Cargo Terminal - BILK Zrt. fővárosi székhelyére szombaton. A koronavírus-járvány miatt másfél hónapig nem közlekedtek tehervonatok a két ország között. A szerelvényen egyebek mellett a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök is érkeztek.

Címlapról ajánljuk
Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban úgy vélekedett: négy év sem volt elég ahhoz, hogy akár Oroszország, akár Ukrajna egy kényszerbékébe belemenjen. A háborús győzelem vagy vereség jelképe szerinte Donbasz sorsa lehet, aminek elvesztése komoly változásokat indíthat meg mindkét fél esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elromlott a hangulat, folytatódik az esés a tőzsdéken

Elromlott a hangulat, folytatódik az esés a tőzsdéken

Eladási hullám söpört végig tegnap az amerikai tőzsdéken, a hangulatot rontották Donald Trump hétvégén bejelentett vámintézkedései, melyeket az után hozott nyilvánosságra, hogy az Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette viszonossági vámjainak nagy részét. Emellett az AI körüli bizonytalanság is nyomást helyezett a piacra, az elmúlt hetekhez hasonlóan újabb részvényeket ütöttek meg a mesterséges intelligencia potenciális diszruptív hatása miatt. Ezt követően az ázsiai piacokon vegyes mozgásokat lehetett látni, a befektetők óvatosabbá váltak az újabb amerikai vámfegyegetések miatt. Európában eséssel indult a nap. Ma itthon a Magyar Nemzeti Bank délutáni kamatdöntésére szegeződik a tekintet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×