Infostart.hu
eur:
380.29
usd:
322.8
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: police.hu

Rendőröket kellett hívni a Szent Lászlóban lévő irániakhoz

Látogatási tilalmat vezethet be a kórházakban és idősotthonokban a koronavírus-járvány terjedésének veszélye miatt az operatív törzs.

Magyarországon már hét koronavírussal fertőzött személy van, öt külföldi és két magyar – erősítette meg Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője. A két új megbetegedett szoros kapcsolatban van a korábban diagnosztizáltakkal. Zajlik a járványügyi eljárás és a kontaktkutatás, kikérdezik őket, merre jártak, kikkel érintkeztek

A vasárnapi tájékoztatón elhangzott, hogy rendőri intézkedésre is szükség volt. Szombaton a 8. kerületben két iráni nem akart karanténba vonulni, de aztán a rendőri közbelépés után mégis önként bevonultak a Szent László kórházba.

Aztán a kórházban is szükség volt rendőri jelenlétre, mert az iráni fertőzöttek nem voltak együttműködőek, és csak így lehetett biztosítani, hogy ne bántalmazzák az ápolókat, orvosokat, valamint ne hagyják el a kórházat. Az idegrendészeti főigazgatóság két képviselője is megjelent és figyelmeztették őket – fejtette ki Lakatos Tibor.

Beszámolt az operatív törzs által hozott új intézkedésekről is.

  • A Milánóból, valamint 100 kilométeres körzetből érkező légijáratokat korlátozzák március 9-től.
  • Férőhelyek bővítése annak érdekében, ha ennél is több gyanús eset lesz, akkor is el tudják helyezni a betegeket Intézkedési tervek készülnek a kapacitások bővítésére.
  • Az Emmi felhívást tett közzé a kórházaknak, ebben felkérték az egészségügyi személyzetet, hogy szüneteltessék vagy halasszák el külföldi utazásukat, saját egészségük és az ellátás biztonsága érdekében.
  • Látogatási tilalom léphet életbe a kórházakban és idősek otthonában.
  • Kérik az iskolákat, hogy halasszák el az osztálykirándulásokat.

Kérdésre elmondta: az operatív törzs jelenlegi álláspontja szerint a tömegrendezvények esetén minden esetben a szervező felelőssége, hogy megtartja-e az adott rendezvényt.

Müller Cecília országos tisztifőorvos ismertette: a 7 fertőzött közül 6-ot Budapesten, a Szent László Kórházban ápolnak, míg egy beteg, a brit férfi a debreceni Kenézy Gyula Kórházban van. Állapotuk kielégítő,

egyedül az idős, alapbetegségekkel küzdő 70 éves magyar férfi egészségi állapota nem jó, őt intenzív osztályon ápolják.

A Szent László Kórházban 54-en vannak karanténban, a 11 Olaszországból korábban hazatért diáklány és kísérőik elhagyhatták a kórházat.

Nincs ok pánikra

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára arról beszélt, hogy országos, fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendeltek el azért, hogy kiszűrjék a koronavírus-veszélyen aggódó embereken nyerészkedni akaró kereskedőket, valamint azokat, akik silány árukkal akarják átverni az embereket. Laboratóriumi vizsgálatokat végeztetnek a kézfertőtlenítő és más fertőtlenítő szereken, az árakat pedig a tartós élelmiszerek, a fertőtlenítő szerek és a háztartási papíráruk esetében vizsgálják elsősorban. Hangsúlyozta: az áruellátás folyamatos, nincs ok pánikra.

A fertőzötteken belül a diákok aránya jól mutatja, hogy szigorú fegyelemre van szükség a felsőoktatási intézmények és a hallgatók, oktatók részéről - mondta az államtitkár. Azt kérik, hogy magyarul és angolul is tájékoztassák a hallgatókat, hogy tartsák be az egészségügyi-biztonsági előírásokat, illetve arról, hogy a járványügyi intézkedések kijátszása bűncselekmény.

Heten karanténban külföldön

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára ismertette: jelenleg a világ 4 országában 7 magyar van karantén alatt: egy kamionsofőr Olaszországban, egy magyar Németországban, 3 személy Japánban, akik közt egy fertőzött is van, valamint ketten Kínában.

Hangsúlyozta: járványról van szó, így a külföldön tartózkodó, illetve külföldre utazó magyar állampolgároknak számolniuk kell azzal a lehetőséggel, hogy az adott ország intézkedései érinthetik őket, akár karanténba is kerülhetnek. Ezért felhívta a figyelmet arra, hogy a konzuli szolgálatnál regisztráljanak, akik külföldre utaznak.

A világ 100 országát érinti a koronavírus, Európában 43 országban, az Európai Unióban 26 országban van jelen. A vírus dinamikáját jól mutatja, hogy március 5-7. között Olaszországban 53, Dél-Koreában 15, Iránban szintén több mint 50 százalékkal nőtt a betegek száma - ismertette.

Az olaszországi helyzetről elmondta: Lombardia tartományra és 14 megyére kiterjedően vezettek be korlátozásokat, de ez nem karantént jelen, sem a turista-, sem az áruforgalmat nem korlátozták.

Szólt arról is, hogy a Szingapúrból indult Costa Fortuna szállodahajón 4 magyar utas és a személyzet 8 magyar tagja tartózkodik, a hajón nem azonosították a vírusfertőzést.

Bejelentette: Vietnámban a nagykövetség közelében karanténról döntöttek, emiatt Szijjártó Péter elrendelte a külképviselet lezárását és az ügyfélfogadás felfüggesztését.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×