Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Szabadságfa a kaposvári Berzsenyi Dániel általámos iskola udvarán. Az 1929-ben ültetett kocsányos tölgy verseng az Európai Év Fája címért 2020-ban.
Nyitókép: https://www.treeoftheyear.org

Trianoni emlékfával neveztünk az európai versenybe

Idén egy 90 éves, kaposvári kocsányos tölggyel igyekszik elnyerni Magyarország az Európai Év Fája címet. Február végig lehet szavazni. Tavaly egyébként a magyar fa lett a győztes, a megmérettetés történetében immár negyedjére.

Idén már 16 ország csatlakozott, vagyis 16 fa versenyez az Európai Év Fája címért - mondta az InfoRádiónak Tokodi Nóra, a magyarországi Év Fája verseny szervezője, az Ökotárs Alapítvány munkatársa. A versenyt több mint 10 éve rendezi meg az Environment Partnership Association, ennek tagja az Ökotárs Alapítvány is.

Magyarországot egy több mint 90 éves kocsányos tölgy képviseli 2020-ban. Ez a kaposvári Szabadságfa, amely a Berzsenyi Dániel Általános Iskola udvarán áll - közölte Tokodi Nóra. A verseny magyarországi fordulóját ugyanis ez a fa nyerte meg 2019 októberében, 4431 szavazatot kapott akkor.

1929-ben ültették, a frissen átadott iskola épülete elé.

A csemete a kőszegi polgármester jóvoltából a trianoni határt jelentő Írottkőről került Kaposvárra, és az ültetéskor a fa gyökereire Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad földjét hintették - mondta Tokodi Nóra.

Az elmúlt 90 évben több ezer berzsenyis diák életét kísérte végig a nagy tölgyfa, hiszen az iskolai ünnepségek - évnyitók, évzárók helyszíne az udvar, ahol a fa áll. Időről-időre az iskola legkitűnőbb tanulói az elismerő okleveleikre erősítve a tölgyfa egy-egy préselt levelét is megkapják emlékül.

Február elseje óta, február végéig lehet szavazni az európai megmérettetésen a www.treeoftheyear.org oldalon keresztül - mondta Tokodi Nóra. Az oldal egyébként minden részt vevő ország saját nyelvén elérhető. Megtekinthetőek rajta a 16 ország fájának történetei.

Fontos, hogy csak akkor lehet érvényes szavazatot leadni, ha két fát megjelölnek, vagyis ha úgy tetszik, saját országáé mellett egy másik szimpatikus fára is szavazni kell

- hívta fel a figyelmet Tokodi Nóra.

Elmondta azt is, hogy Magyarország nyerte meg eddig a legtöbbször ezt a versengést. Tavaly a pécsi Havi-hegyi mandulafára szavaztak a legtöbben, így immár negyedik alkalommal sikerült egy fánknak az első helyen végeznie. A győzelmi esélyhez a magyar szervező szerint nincs köze a tavalyi vagy a korábbi győzelmeknek. Az a legfontosabb, hogy hány embert, milyen kampánnyal tudnak megszólítani. Tavaly például olyan országokkal versenyeztünk, mint Oroszország, amely sokkal nagyobb lélekszámú, de mégsem tudták megnyerni, így a magyar jelölt lett az Európai Év Fája.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×