Infostart.hu
eur:
362.84
usd:
318.31
bux:
144540.27
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Mihályi Győző, Sándor szerepében Herczeg Ferenc Kék róka című regényéből készült színmű próbáján a budapesti Újszínházban 2019. október 9-én. A darabot Csiszár Imre rendezésében október 11-én mutatják be.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Megszólalt a színház Mihályi Győző ügyében

Az Újszínház tájékoztatása szerint lezárult a történtekkel kapcsolatos vizsgálat.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a Fővárosi Önkormányzata mint fenntartó december 6-án kért tájékoztatást az Újszínháztól egy vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében. Az állítólagos zaklatási ügyről először a Hvg.hu írt, azt közölve, hogy 2016-ban egy nem színész alkalmazottat érhetett zaklatás az Újszínházban.

Később kiderült, hogy az állami díjjal is kitüntetett Mihályi Győzőt hozták hírbe, aki eleinte nem akart nyilatkozni, majd végül az ATV-nek adott interjút. „Iromány, fogalmazás” – fogalmazott a műsorban arról a levélről, amelyben egy állítólagos korábbi szexuális zaklatásra hívta fel a figyelmet a levélíró.

„Egyetlen egy mondatát nem ismerem el, tiltakozom, rágalmazásnak és becsületsértésnek tartom”

– tette hozzá Mihályi Győző.

Az elmúlt nap az Újszínház etikai bizottsága lezárta az említett vizsgálatot, majd hivatalos közleményben tudatta annak eredményét, amely – kérésüknek megfelelően – teljes terjedelemben alább olvasható:

„Az Újszínházhoz 2019. december 6-án megkeresés érkezett Budapest Főváros Önkormányzata, mint Fenntartó, részéről, hogy tájékoztatást kér, mivel bejelentést kapott egy vagy több, 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében, melyet egy akkor még névtelen bejelentő tett.

A színház vezetése 2019. december 9-én rendkívüli társulati ülés keretében tájékoztatta a társulatot, hogy etikai vizsgálat indul és ahogy eddig is, ezután is van lehetőség bejelentést tenni, ha bárkit bármilyen zaklatás ér.

Az etikai vizsgálat a bejelentés és a színházi nyilvántartások összevetésével, a rendelkezésre álló iratok és írásbeli nyilatkozatok áttanulmányozása nyomán, továbbá meghallgatások alapján megállapította, hogy

  • a bejelentésben, mely a Fenntartóhoz érkezett, több időbeli és tárgybéli pontatlanság van,
  • a bejelentő levelében maga sem állítja, hogy az érintett színész szexuális zaklatást követett el,
  • a bejelentő nem sértettként tette a bejelentést, hanem általa hallott információk alapján
  • a vizsgálat során szexuális zaklatásra vonatkozó bizonyíték nem került elő, ilyen cselekményt nem tárt fel a vizsgálat,
  • hivatalos bejelentést sem akkor, sem azóta nem tett senki.

Az Etikai Bizottság a tegnapi napon a vizsgálatot lezárta. A színház a Fenntartót a mai napon írásban tájékoztatta.
A Fenntartó által elrendelt Felügyelő Bizottsági vizsgálat eredményéről tájékoztatjuk a közvéleményt.
A színház a továbbiakban nem kíván foglalkozni a sajtóban megjelenő híresztelésekkel, kizárólag a művészi munkára szeretne koncentrálni és kérjük a sajtó képviselőit, hogy ezt tartsák tiszteletben.
Az Újszínház, valamint a társulat ezen üggyel kapcsolatban további nyilatkozatot nem kíván tenni!”

– olvasható az Újszínház hivatalos Facebook-oldalán.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×