Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
316.16
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Pixabay.com

Eltűnt 4 ezer ember Békés megyéből

Több mint kétszer annyian haltak meg az idei év első félévében, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Egy év alatt egy százalékkal csökkent Békés megye lakosságlétszáma - írja a Beol.hu. A csökkenés mértéke minimálisan, de kisebb az egy évvel korábbi mértéknél (1,1 százalék).

Az elemzett adatok alapján a születések és a halálozások egyenlege, valamint az országon belüli elvándorlás is csökkentette Békés lakónépességét (330 ezer fő jelenleg).

A részletekből kiderül, az év első hat hónapjában összesen 1217 gyermek jött a világra és 2886-an hunytak el a megye lakosai közül. Az élveszületések száma 6 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 7,1 százalékkal több volt, mint a tavalyi év azonos időszakában. Utóbbiak száma a megyék és a főváros körében Békésben emelkedett a legkiemelkedőbben.

A születések és a halálozások egyenlegeként kialakult természetes fogyás 1669 fővel csökkentette a megye lakónépességét, ez a veszteség 19 százalékkal haladta meg a tavalyi év első féléves adatait. Idén az esztendő első hat hónapjában 778 házasságot anyakönyveztek, 17-tel – 2,1 százalékkal – kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Az Ingatlan.com összefoglalója szerint Békésből több mint ezren költöztek el állandó jelleggel. Érdekes, de a legtöbben a fővárost hagyták el. A Békésből elköltözők viszont a hivatalos adatok szerint leginkább épp Pest megyei településeket választottak, itt az állandó lakók száma 15 ezerrel nőtt: 57 ezren érkeztek és 42 ezren mentek el a megyéből.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, országos csúccsal 6. a magyar női 4x100-as gyorsváltó.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×