Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.16
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Pexels

Rossz és egyben jó hír egymillió autósnak

November elején indul a jelenlegi személyautó-állomány ötödét érintő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulós kampány. Átlagosan 15 százalékos díjemelésre számíthatnak az autósok az előzetes becslések alapján.

Az idei kampányban összességében mintegy 1,1 millió gépjármű szerepel, mindebből 700 ezerre tehető a személygépkocsik száma – ismertette az InfoRádióban Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjármű szekciójának elnöke, hozzátéve: 1-jei évfordulós kampány már csak a 2010. január 1-je előtt vásárolt gépjárműveket érinti.

A FBAMSZ-nál úgy vélik, hasonlóan az előző évekhez, az érintettek 10 százaléka él majd a váltással, ezért 100 ezer körülire teszik az ő számukat. Papp Lajos meglátása szerint van az érdemi verseny a biztosítók között, és nemcsak a kötelező, hanem a casco piacán is.

Az új autók piacának fellendülésével a casco-piacon is javult némiképp a helyzet – folytatta a szakember –, azonban még mindig 20 százalék alatt van a gépjárműparkhoz képest a casco-biztosítások száma, aminek inkább 40 százalék körül kellene lennie. Az új autók esetében 80 százalék körüli, vagy efölötti a biztosítási arány, a régebbi, használt autóknál maradozik el a casco megkötése, illetve ezek esetében figyelhető meg, hogy a tulajdonosok lemondják a cascót. A szakember

rendkívül erősnek látja a biztosítói versenyt, elsősorban ár tekintetében, de természetesen létezik minőségbeli verseny is.

A szövetség becslése szerint

33-34 ezer forint körül lehet majd az az átlagos díj, amely már a biztosítási adót is magában foglalja – ez a tavalyi árakhoz képest 15 százalékos emelésnek számít.

Ugyanakkor az teljesen egyértelmű, hogy ezek az átlagdíjak – még az emelkedés ellenére is – jóval alacsonyabbak, mint az évközi átlag díjak, amik inkább 50 ezer forint körül alakulnak – jegyezte meg.

A 15 százalakos díjnövekedés mögött elsősorban a káralakulás állhat, illetve, hogy a karambolos javítások mellett, amik jelentősen megdrágultak, megemelkedtek a személyi sérülések során kifizetett kárösszegek is – vélekedett az InfoRádiónak Papp Lajos.

Az első határidő november 2-a, amikor is majd elkezdenek megjelenni a biztosítói díjak – hívta föl a figyelmet a FBAMSZ munkatársa, aki szerint mindenképp érdemes megvárni a jelenlegi biztosítás díjának alakulását, ami legkésőbb november 11-ig meg fog jelenni. A következő fontos dátum december 1-je éjfél, a szerződések felmondásának határideje, végül december 31-e, ameddig meg kell kötni legkésőbb a következő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást – ismertette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×