Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Facebook

Kezdeményezték Lackner Csaba kizárását

Tóth Bertalan MSZP-elnök a Facebook-oldalán számolt be a történtekről pénteken.

Az MSZP elnöke kezdeményezte a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba kispesti képviselő pártból való kizárását.

"Lejárt a határidő" - írta, úgy folytatva: miután az MSZP elnökségének felszólítására Lackner Csaba nem nyilatkozott az önkormányzati képviselői mandátuma sorsáról, ezért az országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsánál kezdeményezte Lackner Csaba pártból való kizárását. A testület nyolc napon belül hozza meg a döntését.

"Egyértelművé tettem korábban is: akár igazak a vádak, akár nem, meg kell adni a lehetőséget, hogy megvédje magát a képviselő, de azt éreznie kellene, hogy a vele szemben megfogalmazott vádak a közösségünkre nézve is súlyos terhet jelentenek, ezért tudnia kellene, mi a kötelessége" - fogalmazott a szocialisták elnöke.

Lackner Csaba korábban - miután olyan felvételek szivárogtak ki, amelyeken közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszél - felfüggesztette párttagságát.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×