Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
322.96
bux:
148015.44
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Facebook

Felfüggesztette párttagságát a kokainozással vádolt kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő

Lackner Csaba megtartja önkormányzati képviselői mandátumát.

A kispesti kokainügy főszereplője bár nem mondott le választáson elnyert képviselői mandátumáról, "alapos mérlegelés és megfontolás után" felfüggesztette MSZP-tagságát, erről a kispesti MSZP Facebook-oldalán jelentetett meg közleményt maga az érintett.

Mint Lackner Csaba írja, "nem szeretné továbbra is hazug állítások céltáblájának kitenni azt a közösséget, amiért eddig is hittel és eltökéltséggel dolgozott".

Lackner Csabáról az önkormányzati választási kampányban jelentek meg video- és hangfelvételek a Hír TV-ben, amelyeken egyrészt fehér port rendezget csíkokba, másrészt arról magyaráz, hogyan lehet lopni a kerületi politikában. Elmondása szerint ő maga is egymillió forint körül keres valójában.

Október 13-án újraválasztották önkormányzati képviselőként. Kunhalmi Ágnes MSZP-választmányi elnök az ATV-n közben úgy fogalmazott, Lackner felfüggesztett tagsága azt jelenti, hogy ha lezárult az eljárás a politikussal szemben, és abban nem találják bűnösnek, visszavárják. Gajda Péter polgármester korábban azt mondta a hvg.hu-nak, a Lackner Csabával kapcsolatban felhozott vádakat akkor tekinti bizonyítottnak, ha igazságügyi szakértő vagy bíróság kimondja, hogy kokaint fogyasztott a jelölt.

Ismert, a szexvideóbotrányban érintett Borkai Zsolt ugyanehhez az eszközhöz nyúlt: választott tisztségéről nem mondott le - megkezdi újabb 5 éves ciklusát Győr élén -, a Fideszből azonban kilépett.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×