Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
318.71
bux:
151581.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Az MSZP óriási sikereiről beszélt Tóth Bertalan

A pártelnök szerint az MSZP készen áll az újabb rendszerváltásra.A párt választmánya támogatja, hogy Demszky Gábor (SZDSZ) és Tarlós István (Fidesz-KDNP) volt főpolgármester díszpolgári címet kapjon a fővárostól

Tovább kell építeni az ellenzéki szövetséget, egy új országot kell építeni, az MSZP készen áll az újabb rendszerváltásra - jelentette ki az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szombaton Budapesten, az önkormányzati választás eredményét értékelő választmányi ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Tóth Bertalan közölte, az ellenzéki szövetségen belül az MSZP is óriási sikereket ért el, mivel közel 350 önkormányzati képviselőt és 48 polgármestert adott a párt.

Elmondta, azt kérte a megválasztott polgármestereiktől, önkormányzati képviselőiktől, ne kössenek nemtelen alkut a hatalom embereivel helyben, minden egyes lépésük a helyben élők érdekét szolgálja.

A közpénznek nincs helye magánzsebekben - hangoztatta.

A pártelnök szerint képviselőik a helyben élők sorsának jobbá tétele mellett azért fognak küzdeni, hogy ez az ország normális ország és újra jogállam legyen, a leszakadó rétegek is részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből.

Azt is kérte a megválasztott városvezetőktől, képviselőktől, kezdeményezzék a szabad városok, települések együttműködését, akár valamilyen szervezet létrehozásával.

Az MSZP rendszerváltó pártként most ünnepelte harmincéves születésnapját, és készen áll az újabb rendszerváltásra - mondta.

Úgy fogalmazott, az MSZP motorként, rendszerépítőként vett részt az önkormányzati választáson, és ugyanilyen motorként kíván részt venni a következő országgyűlési választáson, ezért kérte fel Molnár Zsoltot, a párt fővárosi elnökét pártigazgatónak.

Kitért arra, hogy az MSZP több szavazatot kapott most megyei listáira, mint az európai parlamenti választáson. Nem igaz az, hogy az MSZP eltűnt volna vidékről - értékelt.

Azt mondta, 10 ezer fő alatti településen az ellenzéki pártok közül szinte csak az MSZP-nek vannak polgármesterei, közel harminc.

Nőtt az MSZP támogatottsága - mondta, megjegyezve: az ellenzéki pártok nem "hasítottak" a megyei közgyűlési választáson, ahol a Fidesz döntő fölénye nem megkérdőjelezhető.

Közölte, az a feladat, hogy ezekre a helyekre is el kell vinni az üzenetet: van másik, szabad Magyarország.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke a megválasztott képviselőknek címezve szavait azt kérte, érvényesítsék "az MSZP legszentebb politikáját", a társadalmi igazságosságot, a szolidaritást.

Elmondta, örülnek az elért eredménynek, de nem dőlnek hátra; jól vizsgázott az ellenzéki szövetség, ezt kell országosan továbbvinni. Szerinte ennek az összefogásnak az MSZP erős és legstabilabb bástyája, mert a párt elköteleződése megkérdőjelezhetetlen az összefogás, "az egy az egy ellen" politikája mellett.

Kunhalmi Ágnes beszámolt arról, a választmány üdvözölte Karácsony Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) főpolgármesterré választását és bejelentett intézkedéseit.

A választmány támogatja, hogy Demszky Gábor (SZDSZ) és Tarlós István (Fidesz-KDNP) volt főpolgármester díszpolgári címet kapjon a fővárostól

- tette hozzá. Szerinte ez nemcsak egy gesztus, hanem egy új politikai kultúra felé tett legelső lépés.

A pártelnök és a választmányi elnök is megköszönte a választóknak, az aktivistáiknak és szavazóköri delegáltjaiknak a támogatást.

Arra a kérdésre, hogy a szocialista Lamperth Mónika korábbi belügyminiszter, a XV. kerület most lemondott jegyzője lehet-e Budapest új főjegyzője, Tóth Bertalan azt mondta, Karácsony Gergely fogja bejelenteni minden ezzel kapcsolatos javaslatát. Egy másik felvetésre, mit szólnának ahhoz, hogy ha a DK-s Gy. Németh Erzsébet lenne az egyik főpolgármester-helyettes, a pártelnök ugyancsak azt mondta, hogy Karácsony Gergely majd bejelenti döntéseit; mindenki feladatra szerződik, és bízik benne, hogy megfelelő személyi döntéseket hoz az új főpolgármester.

Arról, hogy Tüttő Kata szocialista politikusnak mekkora esélye van arra, hogy főpolgármester-helyettes legyen, a politikus azt mondta, napokon belül ki fog derülni.

Arra a kérdésre, elegendő lépésnek tartják-e, hogy felfüggesztette párttagságát a korrupciógyanúba keveredett kispesti szocialista képviselő, Lackner Csaba, Tóth Bertalan közölte, ha a felvételekről bebizonyosodik, hogy valódiak, akkor Lackner Csabának nincs helye a szocialista párt közösségében. Jelenleg folyik a vizsgálat - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Tisza-kormány: apad a Tisza a Medián szerint, Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Tisza-kormány: apad a Tisza a Medián szerint, Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Az Európai Bizottság javasolja a Magyarországnak még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását – jelentette be Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy ezzel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek is visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. Eközben tovább éleződik az ügyészség körüli konfliktus: hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett feljelentést az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda, miután Magyar Péter éjjel kommentekben üzent a Legfőbb Ügyészségnek. A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. A Medián friss felmérése szerint a biztos szavazók körében 4 százalékponttal csökkent a Tisza Párt támogatottsága a nyár közepe óta, a Fideszé pedig ugyanennyivel nőtt, a kormánypárt azonban így is 64–27 arányban vezet. Lannert Judit bejelentette, hogy év végére elkészül az új oktatási stratégia, és két lépcsőben indul a nevelést segítő, valamint a technikai dolgozók bérrendezése. A szerdai kormányzati fejleményekről percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×