Infostart.hu
eur:
380.73
usd:
323.05
bux:
130323.94
2026. február 3. kedd Balázs
A 140-éves a Nyugati pályaudvar csarnoka 2017. november 2-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Csak semmi pánik, de nagy változások kezdődnek a Nyugatiban

Két és fél hétig csak hat ablaknál lehet majd jegyet venni, és ez még csak a kezdet.

Mint ismert, felújítják a Nyugati pályaudvart, akár fél évre is lezárhatják egy részét. A Mávinform az elmúlt napon közölte, hogy október 17-től már korlátozások lesznek a pénztárcsarnokban az állványzat építése miatt, szúrta ki a Hvg.hu.

Az állványzathoz szükséges anyagokat október 14-én kezdik el szállítani, de csak három nappal később kezdődik az építés, amelynek első üteme november 4-ig tart. Ebben az időszakban csak hat pénztárablak működik majd, amelyeket a ceglédi folyosó (McDonald’s felöli bejárat) és a vágánycsarnok felől lesz megközelíthető megközelíteni. Ezzel egy időben a szomszédos Márványcsarnokban a peron felőli üvegfal üvegezését és festését is elkezdik.

November 5-8-ig a terem közepén zárnak le egy részt, ebben az időszakban a ceglédi folyosó, a vágánycsarnok és a külső vágányok (14-17. vágány) felől is lehetséges az átjárás. A 3-6-os pénztárfülkék előtti terület azonban le lesz zárva. Míg november 11. és november 18. között csak a külső vágányok irányából és az Eiffel tér felőli bejáraton lehet a 5-9-es pénztárablakokat elérni. Ezt követően még kiegészítő munkákat végeznek december közepéig.

A társaság végül megjegyezi, hogy az állványépítés idején – és terveik szerint, a jövőre kezdődő tetőfelújítás ideje alatt is –

a pénztárak egy része folyamatosan megközelíthető marad, a csarnok mindennap 6 órától 19 óra 30 percig tart nyitva.

A korlátozásokat és az utasok számára a közlekedési útvonalakat szalagokkal, kordonokkal és táblákkal is jelölik.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az amerikai beavatkozást, a felkelők pedig saját erőből nem képesek eltávolítani az iráni vezetést.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×