Infostart.hu
eur:
377.15
usd:
319.81
bux:
125649.64
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay

Változás jön a halálúton

Újabb állomásához érkezett a Győr és Pápa között épülő négysávos út kialakítása. Ezzel gyorsforgalmi összeköttetést kap a pápai légibázis is, ahol többek közt a NATO csapatszállító behemótjai, a C-17-es Globemasterek állomásoznak.

Kihirdette a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) a 83-as főút Győr és Pápa közötti szakaszaira kiírt kivitelezői közbeszerzés pályázatát. A 83-as Győr határában keresztezi az M1-est, tehát valójában az új gyorsforgalmi szakasz Pápát az M1-es sztrádába köti be - írta a Magyar Nemzet.

Az európai közbeszerzési értesítőben (TED) megjelent felhívás szerint a feladat a Pápa és Tét közötti, valamint a Tét és Győr közötti útszakaszokat négysávosra bővíteni. A kiírás a Pápa és Tét közötti 18,4 kilométeres részére vonatkozik, de nemcsak a négysávosítást kell elvégezni. A tájékoztató ugyanis utal a 8315-ös repülőtéri bekötőútra, ami 1570 méteren épül majd ki.

Az Infostart pedig beszámolt róla korábban, hogy a főút Pápáig tartó része - főleg Győrszemere környékén - nagyon veszélyes, rendszeresek a balesetek a szűk, kanyargós nyomvonal miatt. Ezt a problémát is megoldaná, ha a mintegy 36 kilométeres szakaszt négysávossá alakítanák.

A 83-as fejlesztésének első üteme már elkészült, tavaly nyáron Győrben átadták a 83-as főút bevezető szakaszán elvégzett útfejlesztést. Egyrészt négysávosra bővítették a 83-asnak a főút és az M1-es autópálya találkozásánál fekvő egy kilométeres szakaszát, másrészt további fejlesztésekkel gyorsították és biztonságosabbá tették a csomópontot.

A főút és a sztráda Győr déli külső övezetében található csomópontjában korábban rengeteg baleset történt, ez indokolta a másfél milliárd forintos beruházást.

A munkálatok során a 83-as főúton új sávokat építettek, így az M1-es autópálya hídja alatt is négysávossá vált. A beruházásban három turbó körforgalom is kiépült, az M1-es Mosonmagyaróvár felőli lehajtójában közvetlen ág épült ki Pápa felé.

A fejlesztésnek nemcsak az a célja, hogy a dunántúli megye, Veszprém második legnagyobb lélekszámú városát bekapcsolják a gyorsforgalmi úthálózatba, hanem hogy gyorsan és biztonságosan megközelíthetővé váljon a pápai légibázis.

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sosem volt ekkora bajban Európa - Mi lehet a megoldás?

Sosem volt ekkora bajban Európa - Mi lehet a megoldás?

Az európai gazdaság soha nem látott kihívásokkal néz szembe: gyengülő versenyképesség, szerkezeti lemaradás, egyre költségesebb energia és sorozatos geopolitikai konfliktusok formálják át a kontinens pozícióját a globális gazdaságban. Miközben az európai ipar évtizedeken át a technológiai élvonalhoz tartozott, mára Kína és az Egyesült Államok olyan területeken is előnybe került, ahol korábban Európa diktálta a tempót. A kérdés adott: hogyan fordíthatók vissza ezek a folyamatok, és milyen iparpolitika képes új pályára állítani az európai gazdaságot?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×