Infostart.hu
eur:
380.95
usd:
323
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Emberi csontokat találtak, lehet tömegsírra bukkantak

A maradványok a rönöki Szent Imre-templom melletti területen folyó földmunkák során kerültek elő. Nem kizárt, hogy egy első, vagy második világháborús tömegsír lapul a föld alatt.

Az 1902-ben épült templomot 1951-ben szétdúlták, a rendszerváltásra majdnem az enyészeté lett, azután 1990-ben felújították. Az épület melletti - az egyházközség tulajdonában lévő - területen nemrég az Árpád-házi Szent Imre Alapítvány kezdett munkálatokba: huszonöt magyar szent emlékművét szerették volna megépíteni. Azonban a munkagép által ásott gödör falában és a kitermelt föld felszínén is csontdarabok bukkantak elő - írja a VAOL.

Végleges véleményt az antropológusok tudnak majd mondani

Dr. Takács Gyula plébános szerint nagy bizonyossággal emberi csontokról van szó. Kitért arra, hogy bár egykor település volt a hegyen, és annak a falunak két temetője is volt a templom közelében, a maradványok mégsem tartozhatnak hozzájuk, mindkettő távolabb volt a mostani helyszíntől.

A plébános szerint az is árulkodó, hogy nem kerültek elő koporsódarabok, a maradványok mintha sok egymás mellé dobált holttesttől származnának. A csontok állapotából inkább második világháborús áldozatokra következtet.

Véletlenül találták meg, amit évek óta kerestek?

Pékó Tamás polgármester szerint egy egykori rábafüzesi jegyzőkönyv alapján évek óta keresnek egy tömegsírt a térségben, amit eddig nem sikerült megtalálniuk, de lehet, most mégis rábukkantak.

Az építési munkákat a történtek után leállították, Dr. Takács Gyula levélben fordult a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatójához, hogy szakvéleményt kérjen a leletekről.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Pluszban zárt Amerika

Pluszban zárt Amerika

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×