Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.02
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Rendőrök helyszínelnek a Viking Sigyn szállodahajón a Duna Margit híd és Árpád híd közti szakaszán 2019. május 30-án. Heten meghaltak, amikor a luxushajó összeütközött a Hableány nevű turistahajóval a Parlament közelében 24-én éjszaka, majd a kishajó felborult és elsüllyedt 33 dél-koreai turistával és a két fős magyar személyzettel a fedélzetén.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Letartóztatásba kerülhet a Viking ukrán kapitánya

A Dunán történt halálos tömegszerencsétlenség ügyében a hajóskapitány letartóztatását indítványozza a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség, döntés szerdán születhet - közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleménye szerint az ügyben új fejlemény, hogy a megalapozott gyanú tárgyát képező bűncselekmények köre bővült, a nyomozó hatóság 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével is meggyanúsította a szállodahajó kapitányát.

Emellett az ügyészség álláspontja szerint a kényszerintézkedésnek több különös oka is fennáll, ugyanis csak így biztosítható a terhelt jelenléte az eljárásban, valamint kizárólag így akadályozható meg a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása - írták.

A kényszerintézkedés kérdésében a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén működő nyomozási bíró várhatóan szerdán dönt.

Május 29-én a Hableány sétahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval és elsüllyedt. A Hableányon 33 koreai turista, valamint a kéttagú magyar személyzet utazott, és csak hét embert sikerült kimenteni közülük.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×