Infostart.hu
eur:
381
usd:
323.49
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Lövés dördült egy kecskeméti áruházban - részletek

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki rálőtt korábbi élettársára Kecskeméten.

Rendőrök lepték el és zárták le az Alföld Áruház környékét. A hivatalos tájékoztatás szerint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába szerda délután 4 óra 7 perckor bejelentés érkezett, miszerint lövés dördült el az áruházban. Az egyenruhások a helyszínre vonultak, ahol elfogták a feltételezett elkövetőt. Vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást.

A baon.hu-nak egy szemtanú elmondta, hogy az elkövető 22 éven át élettársa volt az üzletben dolgozó nőnek, ám három héttel ezelőtt szakítottak.

Állítólag a férfi az elmúlt három hétben többször is életveszélyesen megfenyegette a nőt, vélhetően nem tudta feldolgozni, hogy a nő szakított vele. Helyszíni információk szerint a nő testőrt is fogadott emiatt maga mellé.

A férfi, aki egyébként vadász, a sörétes puskájával ment be az üzletbe, azzal a szándékkal, hogy végez a nővel. Ő egy gázsprével a férfi felé fújt, erre a férfi lövést adott le, de nem találta el. Ezután

a nő testőre leteperte a férfit,

majd a biztonsági őrökkel visszatartották a rendőrök megérkezéséig.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Jó a hangulat az Egyesült Államokban, emelkedőben az indexek

Jó a hangulat az Egyesült Államokban, emelkedőben az indexek

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×