Infostart.hu
eur:
379.31
usd:
322.22
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Oklevél egy végzős hallgató kezében a Kecskeméti Főiskola diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén 2016. február 27-én. Az eseményen az a tizenhét hallgató is átvette oklevelét, akik elsőként végeztek duális képzésben Magyarországon.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Több mint százezer magyar diploma kiadása lóg a levegőben

Közben zajlik a második diplomamentő program.

Június végéig összesen 93 415 olyan régi típusú egyetemi és főiskolai, alap-, illetve osztatlan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében az oklevelet nyelvvizsga hiánya miatt nem adták ki – közölte a Magyar Hírlappal az Oktatási Hivatal (OH). Ezen felül 8139 mesterszakos hallgatónak sincs meg a diplomakiadáshoz szükséges bizonyítványa.

2018-ban és 2019-ben – a június 11-i adatok alapján – összesen 10 567 oklevelet adtak ki olyan alap-, mester-, osztatlan, valamint korábbi egyetemi és főiskolai képzéseken, amelyek esetében a hallgatók a kimeneti vizsgát követően több mint harminc nappal mutatták be a nyelvvizsga követelmények teljesítését igazoló nyelvvizsgájukat.

Az első diplomamentő program 2014-ben indult, és olyanok nyelvtanulását támogatta, akiknek kizárólag a nyelvvizsga hiánya jelentette az akadályt a diploma átvételéhez, és már nem rendelkeztek hallgatói jogviszonnyal. A program 2015-ben újraindult, a

diplomamentő II.-ben eddig összesen 1160 jelentkező pályázata volt érvényes.

Ez a program négyszázmillió forint állami támogatásból valósul meg, a képzési támogatás mértéke fejenként maximum háromszázezer forint lehet.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×