Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Szombathelynek új polgármestere lehet ősztől

A várost eddig vezető, második ciklusát töltő Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) nem indul az önkormányzati választáson, és az ellenzék is új jelöltet nevezett meg.

A vasi megyeszékhelyen

a Fidesz helyi szervezete néhány napja úgy döntött, hogy Balázsy Pétert, a megyei önkormányzat jegyzőjét támogatja,

így valószínűleg a 33 éves pártonkívüli férfi lesz a kormánypártok jelöltje. Balázsy Péter a megyei napilapban megjelent interjúban is megerősítette szándékait.

Balázsy Péter jogász, 2007-ben a parlament önkormányzati és területfejlesztési bizottsága mellett dolgozott gyakornokként, a soros magyar EU-elnökség idején pedig a néppárti frakció kommunikációs osztályának munkatársa volt. 2012 óta dolgozik a vasi megyeházán, 2014 novemberében nevezték ki jegyzőjévé. 2016-tól az ELTE címzetes egyetemi docense, 2015-től a Vas Megyéért Egyesület elnöke.

Nemény Andrást, a városi közgyűlés ellenzéki frakcióvezetőjét már bemutatta jelöltjeként az Éljen Szombathely Egyesület vezette választási szövetség, amelynek tagja az MSZP, a DK, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és a V mint Vas Egyesület.

Nemény András 43 éves, jogász, 2000-ben lépett be az MSZP-be; 2009 óta a párt megyei elnöke, 2010-ben országos listáról jutott a parlamentbe; 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is elindult az országgyűlési választáson egyéniben Hende Csaba (Fidesz) ellen, de mindannyiszor alulmaradt.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, illetve „álljanak a hazafiak pártjára”. „Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta az amerikai elnök, amikor megerősítette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője halálhírét.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×