Infostart.hu
eur:
375.42
usd:
318.03
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Zoo Budapest

Brutális támadás az állatkertben - itt vannak a részletek

Szerda délután egy ismeretlen elkövető kockakővel ütötte agyon a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét, amelyet már nem lehetett megmenteni.

Az állatot a gondozók a zárás előtti állományszemle idején találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak segíteni rajta, így a teknős elaltatása mellett döntöttek - közölte az intézmény.

Az állatnak óriási fájdalmai lehettek, hiszen a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is ujjnyi-kétujjnyi szélességben teljesen kettéhasadt és szétnyílt, a belső szervei is súlyosan sérültek.

Az eset pontos körülményeinek tisztázása érdekében az illetékes munkatársak csütörtök délelőtt megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyen az elkövető és a vele együtt lévő személy is jól látható. A felvételek alapján feltételezhetően az történhetett, hogy az elkövető a kerítésen áthajolva kivette az állatot a kifutóból, aki azonban alighanem a kezébe piszkíthatott, ami nem ritka a teknősöknél ilyen esetben. Ezután az elkövető keresett egy követ, és agyonütötte vele az állatot - áll a közleményben.

Az eset szerdán délután történt a Madagaszkár-ház melletti kifutónál, ahol görög, mór és sarkantyús teknősök láthatók egy füves kifutóban.

A Fővárosi Állat- és Növénykert az ügyben ismeretlen elkövető ellent tett feljelentést

a XIV. kerületi Rendőrkapitányságnál természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt és a térfigyelő kamerák felvételeit is átadták a nyomozóknak.

A városligeti intézmény fontolgatja a felvett képek közzétételét, amelyen maga a cselekmény és az elkövető is jól látható. A közzététel lehetőségét jelenleg az Állatkert adatvédelmi szakértője vizsgálja.

A görög teknős (Testudo hermanni) Dél-Európában őshonos mediterrán szárazföldi teknősfaj. A Magyarországon hatályos jogszabályok szerint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajnak minősül, és szerepel a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény listáján is. Az ilyen állatfajok egyedeinek elpusztítása, vagy károsítása esetén a Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×