Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
326.04
bux:
145156.78
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay.com

Színház és két új gimnázium épül Dunakeszin

Előállt Dióssi Csaba polgármester Dunakeszi oktatási fejlesztéseivel, amelyeket az egyre növekvő népességszám tett szükségessé.

Túl azon, hogy az agglomerációs településeken a beköltözések miatt nő a népesség, Dunakeszire olyan fiatalok kötlöztek az elmúlt időszakban, hogy a városban a "természetes szaporodás" is biztosítani fogja azt, hogy többen éljenek a városban. Ezért aztán a város kihívás elé került, és lépett is.

Mint Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere az InfoRádióban elmondta, az elmúlt kilenc évben főként az oktatási infrastruktúra fejlesztésére koncentráltak.

"Két új bölcsődénk és két óvodánk épült, most épül a harmadik. Az összes általános iskolánk bővült, volt, amelyik új szárnyat kapott, volt, amelyik új épületet, volt amelyik osztálytermekkel gazdagodott, és egy

egészen új iskolát is kaptunk,

ezt mutattuk be nemrég, hozzáillesztve, hogy milyen a dunakeszi sportmodell, ami már óvodától az általános iskolákban a napközbeni rendbe épített sportfoglalkozásokig hét sportággal ismerteti meg a gyerekeket" - ecsetelte a polgármester.

Dióssi Csaba nagyon bízik abban, hogy a kormány pozitívan fogadja, hogy

a város új gimnáziummal és szakgimnáziummal is gyarapodjon, emellett szó van egy művészeti iskola felépítéséről is, aminek része lenne egy hangverseny-, illetve színházterem is.

A kisebb beruházásokra önállóan is képes Dunakeszi, de például a 24 osztályos iskola teljes egészében állami pénzből épült.

A város növekedése másfajta infrastruktúra létesítését is megkívánja, az M2-es autóút őszre készen lesz, illetve Dunakeszin is összekötik a régi 2-est az újjal, ami által elkerülhető lesz Dunakeszi a nem a városba tartóknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megválasztotta az Országgyűlés az új legfőbb ügyészt

Megválasztotta az Országgyűlés az új legfőbb ügyészt

A Fidesz és a KDNP nem szavazott: 139 igen, 6 nem szavazat mellett megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×