Infostart.hu
eur:
375.42
usd:
318.03
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Új nagykövetet nevezett ki az államfő

Turóczy Lászlót nevezte ki nagykövetnek az UNESCO és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) magyar képviseletére, a novemberben távozott Cséfalvay Zoltán helyére Áder János.

A Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint az új nagykövet határozott elképzeléssel érkezett Párizsba, az OECD székhelyére. Legfontosabb feladatának a OECD-nél felhalmozott, folyamatosan bővülő tudás becsatornázását tartja a magyar gazdaságpolitikai döntésekbe - írták.

Turóczy László a szervezettel folytatott együttműködés előnyei közül a közleményben kiemelte, hogy Magyarország a globális szakmai tudáshálózat részeként megismerheti a legjobb nemzetközi gyakorlatokat, és bemutathatja a közpolitikák különböző területein elért eredményeit.

Turóczy László, a PM volt gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkára 2001 óta dolgozott a tárcánál és annak jogelődjeinél. Pályája kezdete óta részt vesz az OECD-vel kapcsolatos munkában is, így többek között a Magyarországról szóló országtanulmányok előkészítésében - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×