Infostart.hu
eur:
386.77
usd:
331.87
bux:
118184.38
2026. január 13. kedd Veronika
Trócsányi László igazságügyi miniszterjelölt a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2018. május 14-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Trócsányi László: sikeres a párbeszéd a Velencei Bizottsággal

Trócsányi László igazságügyi miniszter sikeresnek nevezte a Velencei Bizottsággal folytatott párbeszédet a közigazgatási bíróságokról.

A miniszter pénteken részt vett a Velencei Bizottság ülésén, amelyen a testület elfogadta a közigazgatási bírósági szervezet felállításával kapcsolatos törvényekről szóló véleményét.

Emlékeztetett arra: a vizsgálatot még novemberben kezdeményezte, figyelemmel arra, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége a demokrácia alapja. Magyarországon 1949-ig működött önálló közigazgatási bíróság.

A Velencei Bizottság elfogadott állásfoglalása elismeri a szervezetileg elkülönült közigazgatási bírósági rendszer létjogosultságát, valamint a miniszteri igazgatási modellt, azzal, hogy abban a bírói önigazgatási szerveknek is szerepet kell kapniuk. Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete külön kiemelte az igazságügyi tárcával folytatott kiváló együttműködést, és értékelte, hogy már benyújtották azt a törvénymódosítási javaslatot, amely elősegíti, hogy a szabályozás minél jobban megfeleljen a véleménytervezetben foglalt ajánlásoknak - közölte Trócsányi László.

Az Igazságügyi Minisztérium meggyőződése szerint a Velencei Bizottság véleménye, illetve ajánlásainak megfontolása elősegíti, hogy 2020. január 1-jén erős hazai és nemzetközi legitimációval rendelkező, független és professzionális közigazgatási bírósági szervezet kezdhesse meg működését Magyarországon, magasabb szintre emelve a bírói jogvédelmet közigazgatási ügyekben - nyilatkozta a tárca vezetője.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Lassan elhagyja az országot az ónos eső, közeleg a fordulat az időjárásban  - A Liszt Ferenc reptér újra üzemel

Lassan elhagyja az országot az ónos eső, közeleg a fordulat az időjárásban - A Liszt Ferenc reptér újra üzemel

Kedd délelőtt Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom, Pest, Bács-Kiskun és Fejér vármegyék nagy részére másodfokú, narancssárga riasztást adtak ki ónos eső miatt. A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint a nap folyamán zömében borult időre lehet számítani, délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. A legmagasabb hőmérséklet tekintetében nagy lesz a kontraszt: az ország nyugati területein néhol +7 Celsius-fok is lehet, míg a keleti területeken lesz, ahol mindössze -8 Celsius-fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Az ónos esőre és az extrém jegesedésre való tekintetel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is leállt, azt végül 13:00-kor indították újra. A délutánra a másodfokú riasztást minden megyében visszavonták, ahogy a csapadékzóna kelet felé elhagyta hazánkat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×