Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
326.04
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Felmérte a tanárok sztrájkhajlandóságát a PDSZ

A szakszervezet szerint a nyilatkozó pedagógusok 80 százaléka nyitott a munkabeszüntetésre - közölte az InfoRádióban Szűcs Tamás, az érdekképviselet elnöke.

Szűcs Tamás úgy fogalmazott, hogy a többségük akár az 1-2 óránál hosszabb sztrájkot is vállalja. Ugyanakkor érdekesnek, de érthetőnek is nevezte az érdekképviseleti elnök, hogy a nagyvárosokban, a középiskolákban a legaktívabbak a PDSZ tagjai.

Szerinte ez azért van így, mert minél kisebb egy település, annál kiszolgáltatottabbnak érzik magukat az emberek egy olyan erősen centralizált rendszerben, amelybe ma már belekényszerült az oktatásban dolgozók többsége. Másrészt az is kimutatható, hogy minél magasabb szintjeit nézik az oktatási rendszernek, annál aktívabbak közéleti szempontból az emberek.

Ugyanakkor a PDSZ nem kizárólag a számok alapján hozza meg döntését a sztrájkról, "komoly elvi megfontolások" is állnak mögötte - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

"Úgy gondoljuk, hogy fel kell kínálni ezt az eszközt az oktatásban dolgozók számára, és ha élnek vele, akkor reményeink szerint hatása is lesz" - tette hozzá Szűcs Tamás.

Még ezen a héten kimennek a levelek a "még elégséges szolgáltatásról", ez azt is jelenti, hogy a kormánnyal, mint ellenérdekelt féllel, amely szerinte nem reagált érdemben, már nem tárgyalnak.

A munkáltatókkal a még elégséges szoláltatásról kell majd tárgyalniuk. Hozzátette, ha a még elégséges szolgáltatás kereteit nagyon munkáltatóbarátra szabnák, akkor viszonylag gyorsan meg tudnának állapodni, de akkor súlytalan lenne a sztrájk. Ha azonban a munkavállalók szempontjából valóban kényszerítő erőt jelentő feltételrendszerben szeretnének megállapodni, abba szerinte nem fognak belemenni a munkáltatók, és akkor hosszú bírósági procedúrára következhet.

Arra a kérdésre, hogy a megalakult közszolgálati sztrájkbizottságok közül a PDSZ melyikhez csatlakozik Szűcs Tamás azt mondta, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete által meghirdetett sztrájkbizottsághoz való csatlakozás napokon belül bekövetkezhet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Eger nagyságú várost veszítünk el gyógyítható betegségekben: miért tart itt Magyarország?

Eger nagyságú várost veszítünk el gyógyítható betegségekben: miért tart itt Magyarország?

Az elmúlt években egyre gyakrabban találkozhatunk olyan – gyakran gyógyíthatatlan betegségekre kifejlesztett – személyre szabott, innovatív terápiákkal, amelyek korábban csak a leggazdagabbak számára voltak elérhetőek. Bár ezek a modern kezelések még mindig rendkívül költségesnek tűnnek, a gyógyszerfejlesztés összetett ökoszisztémája, a hosszú távú kutatási ciklusok és a szabadalmi rendszerek mögött szigorú gazdasági összefüggések állnak. Ugyanakkor egyáltalán nem elrugaszkodott vagy elképzelhetetlen, hogy ezek a korszerű terápiák előbb-utóbb – akár részben – a társadalombiztosító által is finanszírozhatóvá váljanak, hiszen a betegek gyógyulása révén elért hosszú távú társadalmi és gazdasági megtakarítások igazolhatják a ráfordítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×